A Büszkeségpontnál nemrégiben felavatott emléktáblán 81 áldozat neve olvasható, köztük két katolikusé is, idős Daday Zoltáné és ifj. Daday Zoltán Árpádé, akik munkát adtak zsidó honfitársaiknak.

   Megemlékező beszédében Radnóti Henrik önkormányzati képviselő felidézte a tragikus napot, majd így folytatta:

   – Ezen emléktábla a neveiken túl vértanúságukra is rámutat. Arra, hogy hová vezet az a politika, amelyik kipécézi magának a társadalom egy részét, megbélyegzi, gyűlöletet szít ellene. Megfosztja vagyonuktól, jogaiktól, majd elveszi életüket is. Attól erős egy közösség, ha elfogadja egyes tagjainak különbözőségét, megvédi őket, nem hamisítja, tagadja múltjának sötét foltjait, hanem elfogadja és megemlékezik róla, hogy soha ne történhessen meg újra.

   Köszönetet mondott Denke Emmának, azért, hogy évtizedeken keresztül gyűjtötte, megőrizte, óvta a Dunakesziről és Alagról haláltáborokba hurcolt honfitársaink emlékét. Az ő áldozatos munkája nélkül ma nem lennénk itt, nem lenne ez az emlékhely.

   Egy zsidó filozófus a gonosz abszurditásának nevezte a holokausztot, mondta beszédében Szerdócz Ervin, újpesti rabbi.

   – Milyen különös a magyar nyelv, hogy a csendőr az a csend őre. Csend ott van, ahol béke van, ahol nem kell hangos szóval se támadni, se védekezni. És milyen abszurd, hogy a csendőrhatalom a saját falai közé rejtette el a zsidókat és innen deportálták őket. Vajon félelemből rejtették-e el, vagy szégyenből? A rácsok megmaradtak az ablakokon, és nem tudjuk, hogy mit akadályozza meg, hogy bejussunk, hogy számon kérjük a falakat, hogy miért nem omlottak össze, amikor ártatlan embereket közé zártak. De mi élünk, ahová tartozunk és megemlékezünk és az a kérdés, ha velünk ez megtörtént, vajon megtörténhet mással? Mi nem akarjuk ezt. Ha az Isten megengedte, hogy a választott népével ez megtörtént, mi kérjük Istent, hogy másokkal ne történjen meg. Bár a sebek nincsenek összeforrva, de tudjuk azt, hogy felelősséggel tartozunk a világnak, hogy ne engedje meg a Jóteremtő, hogy ez még egyszer megtörténjen.   

   Végezetül elmondott egy Káddist, egy gyászoló imát, majd az Örökkévaló áldását kérte a jelen lévőkre, akik ezt követően elhelyezték az emléktáblánál a megemlékezés köveit.