Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának Emlékévében Büszkeségpontot alakított ki a Kincsem utca és a Verseny utca találkozásánál a Dunakeszi Város Önkormányzata, ahol Erős Apolka, Munkácsy- és Nívó-díjas szobrászművész alkotásával tiszteleg az ’56-os forradalom, és az azt megelőző korszak áldozatainak emléke előtt. Tavaly novemberben pedig az I. világháború, a Nagy háború befejezésének 100. évfordulóján emléktáblát avatott a dunakeszi áldozatok emlékére a város. 2019. május 8-án felavatott emléktáblával a II. világháború dunakeszi és alagi - 105 katonai, 63 polgári és 81 holokauszt - áldozatainak emléke előtt tiszteleg az önkormányzat, Dunakeszi lakossága.

Dióssi Csaba polgármester megemlékező beszédében az emberi civilizáció legvéresebb korszakának nevezte a XX. századot, melynek egyik előidézője a tömegpusztító fegyverek előállítása és alkalmazása volt az Európát sújtó különböző politikai ideológiák és eszmékre épülő diktatúrák és társadalmi terrorok mellett.

– Száz évvel ezelőtt éppen a vörösterror tombolt ezekben a napokban, utána a fehérterror, majd a II. világháború és 1956 követelte az emberáldozatokat. Sok-sok európai, magyar és dunakeszi ártatlan ember vére írta a történelmet – mondta a polgármester. – Mi dunakesziek ezzel az emlékfallal szeretnék megemlékezni áldozatainkról, és kifejezni azt a reményt, hogy a jövőben nem ismétlődhetnek meg ilyen súlyos tragédiák. Bízunk benne, hogy a XX. század tanulsága arra inti Európát, és a magyarokat, hogy az érdekérvényesítésre nem a háború és a diktatúra a megoldás. Reméljük, hogy a 21. század hátralévő évtizedeit békében élhetjük meg – fogalmazott Dióssi Csaba.  

„A második világháború közel hat éve alatt Európa és benne Magyarország is megváltozott. Az ország, amely egykor a revízió, az igazságtalannak tartott trianoni határok felülvizsgálata érdekében kapcsolódott be a háborúba, a vesztes hatalmak oldalán állt. Területén ekkorra már a szovjet Vörös Hadsereg állomásozott, amely nem is hagyta el csak 1991-ben.

A második világháború – akárcsak az első – totális háborús volt, nagy változást jelentett azonban, hogy a polgári, civil lakosság a hosszú évek alatt legalább akkora áldozatot hozott, mint a frontokon harcolók” – mondta a II. világháború dunakeszi és alagi áldozatai előtt tisztelgő emléktábla avató ünnepségen dr. Kerekes Dóra történész. A Révész István Helytörténeti Gyűjtemény vezetője helytörténeti dokumentumok hiteles forrásaiból merítve történészi tárgyilagossággal beszélt a háború dunakeszi eseményeiről.

„Budapest környéki településként Dunakeszinek is szerepe volt a háborúban, de sokáig csendes szemlélőként, később a nagy hadműveletek egyes mozzanatainak elszenvedőjeként vett részt az eseményekben. A kezdeti időszakban – akárcsak másutt – Dunakeszin is lelkesedtek a háborúért, amellyel korábbi, békésen el nem ért céljaik megvalósítását tartották lehetőnek. Később Magyarország egyre jobban belesodródott a háborúba, 1941-ben pedig Németország mellett be is lépett. Alag és Dunakeszi férfi lakosságát behívták fegyveres hadiszolgálatra, a katonakorú zsidó lakosságnak pedig munkaszolgálatot kellett teljesítenie, és hamarosan hírek érkeztek az első áldozatokról is. Számuk az 1943 januári doni áttörés idején jelentősen nőtt. A második magyar hadsereg tagjaként, az itteni harcok során tűnt el dr. Cseresnyés Tibor községi orvos.” – idézte a történelmi tényeket.

A harcok sokáig a két község határain kívül folytak. A helyi lakosság 1919 óta először, akkor látott idegen katonaságot, amikor 1944. március 19-én Magyarország német megszállás alá került, és a német csapatok Dunakeszin is átvonulva, a mai Fő úton, a főváros felé tartottak.

„A két községben már 1938-ban elkezdték megszervezni a légoltalmat, megalakultak az ennek megfelelő szervezetek. Bár ezen szervezetek működése korántsem mondható harmonikusnak vagy hatékonynak, az 1944 áprilisában megkezdődő nagy bombázások idejére mindkét községben elkészültek azok a bunkerek és földbe ásott vermek, amelyek a légnyomás és a repeszdarabok ellen megvédték a civil lakosságot. Ettől kezdve ugyanis alig múlt el nap légiriadó nélkül.” – ismertette dr. Kerekes Dóra.

A történész beszédéből megtudhattuk, hogy szinte egész nap szóltak a szirénák, tanításról alig lehetett szó:

„A pihenést redukálni kellett, éjfél utánig ébren kellett lenni, majd egész nap szóltak a szirénák. Tanításról alig lehetett szó, mert reggel már szólt a sziréna, óvóhely nem lévén, szélnek kellett ereszteni a gyerekeket. Vasárnap legtöbbször csak a 8 órai szentmisét sikerült elvégezni, a prédikációt a végére tettük, de legtöbbször ez is elmaradt.” – idézte Fieszl (Faludi) János, a Szent Mihály-templom plébános-esperes írását a Historia Domusból.

Szeptember 13-án már közvetlen támadás érte Alagot, amely a következő napokban többször is megismétlődött. Hat nap alatt 132 bomba esett a községre és 203 ház rongálódott meg.

Ugyanebben az időszakban kezdte meg a honvédség Budapest védelmére a fővárostól keletre az ún. Attila-vonal kialakítását. A harckocsiárkok, földbunkerek, drótakadályok kiépítésében a munkaszolgálatosok mellett részt vettek a környék kivezényelt civil lakosai, így a dunakesziek és az alagiak is. A vonal védelmét a magyar és német csapatok közösen látták el.

A helyi közigazgatás tisztviselőinek többsége december elején elhagyta Alagot és Dunakeszit, és ekkor vitték el a leventéket, akiknek nagyobb része a Szudéta-vidéki Chebben felállított gyűjtőtáborba került. Rengeteg család döntött úgy, hogy a fővárosban keres menedéket, vagy megindul a Dunántúl felé. „Csík József plébános becslése szerint a lakosság mintegy 37%-a menekült el.” – mondta a történész, aki így folytatta: „A szovjetek december 9-én elérték Dunakeszi északi részét, elfoglalták a Révdűlőt, és behatoltak a MÁV Főműhely területére, ezért a németek a víztornyot rögtön felrobbantották. A német katonák beköltöztek a műhelytelepi lakótelep házaiba, és a nemrég elkészült Jézus szíve-templom tornyát használták megfigyelésre, amit ezért az ostromlók szét is lőttek. A lakosság a pincékben húzta meg magát.”

A két községből december 27-én vonultak ki a főváros felé a német alakulatok. Előtte Alagon felrobbantották a lovaregyleti vízművek két víztornyát. A műhelytelepi vasúti őrháztól a Dunakeszi–Alag állomásig kb. 2 km hosszúságban mindkét vasúti vágányt elpusztították, akárcsak a Főműhelybe vezető iparvágányt, és a Dunakeszin lévő csaknem valamennyi távíró- és telefonpóznát. A német kézen lévő dunakeszi konzervgyár gépeit és raktárkészletét Budapestre szállították. A német katonák magukkal vitték Dunakeszi állatállományának túlnyomó részét.

A harcok alatt a Dunakeszi község tulajdonában lévő középületek közül a községháza, a kultúrház, a római katolikus elemi népiskola, az egészségház és a kisalagi állami elemi iskola sérült meg komolyabb mértékben. A falu házainak 23%-a szenvedett károsodást, 1640 ház sértetlen maradt.

1944. december 28-án az utolsó német katona is elhagyta a települést, a község ellenőrzése a Vörös Hadsereg kezébe került – mondta dr. Kerekes Dóra, aki így fejezte be beszédét: „…Nekünk, késői utódoknak pedig nem maradt más, csak az emlékezés és tiszteletadás, amelyeket jelen emléktábla avatásával is megteszünk. A tábla a második világháború dunakeszi és alagi áldozatainak nevét sorolja fel: 105 katonai, 63 polgári és 81 holokauszt áldozat neve szerepel rajta. Az emlékpont ugyanakkor az első világháború, az 1956-os forradalom és a Rákosi-korszak települési áldozatainak nevét is megőrzi az utókor számára.”

Az emléktáblát megáldotta Kecskés Tibor római katolikus plébános és Szőke Attila Szilárd református lelkész. Az emléktáblánál koszorút helyezett el Dióssi Csaba polgármester, Erdész Zoltán alpolgármester, Nyiri Márton történelem tanár, és Csoma Attila önkormányzati képviselő. Az ünnepséget -, melyen közreműködtek a Farkas Ferenc AMI tanulói – a Himnusz és a Szózat közös eléneklése foglalta keretbe.

...

Az érdeklődők a témáról részletesebben olvashatnak: Ágoston András: Alag és Dunakeszi a második világháborúban. In: Dunakeszi története II. 1910--2017. Főszerk. Kerekes Dóra. Dunakeszi, Dunakeszi Város Önkormányzata, 2018. 26--41. A szerk.