A világ legerősebb hadseregével és a legfejlettebb haditechnikájával rendelkező USA vezető szerepe elvitathatatlan. Az egyetemi tanár példaként elmondta, hogy az amerikai műholdak rögzítették a szlovák újságíró és barátnője meggyilkolásában résztvevő személyek mozgását is. De ezen nincs mit csodálkozni, hiszen ezen a szinten már mindenki lehallgat és megfigyel mindenkit – tette hozzá.
Az amerikai belpolitikai helyzetet elemző Nógrádi György szerint Trump ugyanúgy nem alkalmas elnöknek, miként Hillary Clinton sem lett volna az. Rámutatott, hogy a világ legerősebb államában jelentős társadalmi folyamat játszódik le, melynek következtében néhány éven belül a fehér lakosság kisebbségben lesz.
Kína saját szárazföldi határait nem engedi még megkérdőjelezni sem, amit az óriási vízbázissal rendelkező Tibet-tel kialakított politikája is bizonyít. A biztonságpolitikai szakértő úgy véli, hogy Kína egyesül Tajvannal, ha az USA kivonul a térségből. A kommunista országban szabadkapitalista verseny van – jelentette ki Nógrádi György, aki a város országgyűlési képviselője, dr. Rétvári Bence vendégeként tartott előadást a helyi KDNP szervezésében.
Az idő Kínának dolgozik – húzta alá -, a világ valuta tartalékának egyharmadát birtokolja. Mielőtt rátért volna a harmadik "játékos", Oroszország elemzésére még elmondta, hogy szerinte a Putyin utáni Oroszországtól Kína vissza akarja majd szerezni azt a kínai többségű Szibériát, melyet a cárok vettek el tőle. Oroszország ereje a hadseregben és az olajban van, amely Krímről tárgyalni sem akar, melynek annektálását nem a korszerű, lehallgatható haditechnikai eszközök segítségével készítette elő, hanem az évszázadokon át bevált futárszolgálattal. – Ezért érte váratlanul Ukrajnát és a nyugati katonai hírszerzést – emelte ki az egyetemi tanár, aki a helyzetet elemezve kijelentette; Európa rendkívül megosztott, az ukrán elnök népszerűsége alig 6 százalék.
Az Európát sújtó migrációval kapcsolatban úgy fogalmazott: a különböző válságok miatt és a jobbélet reményében érkezők mellett jelentős tényező, hogy rendkívül nagyarányban megnőtt Afrika lakossága, akik ugyancsak elindultak Nyugat-Európa erős szociálisellátórendszert fenntartó országai felé. Négy irányból igyekeznek illegálisan bejutni Európába: a spanyol és az olasz határokon, a bálkáni útvonalakon és újabban Ukrajnán keresztül. A biztonságpolitikai szakértő megállapítása szerint Angela Merkel 2015-ben politikai hibát követett el azzal, hogy Németország bátorította a migrációt, melynek következményeit ma már ők is érzékelik.
![](/img-cikk/nogradi1)
A közel másfél órás előadásban szinte minden olyan kérdésről kifejtette véleményét, amely napjainkban foglalkoztatja a közvéleményt. A brexit várható hatásai mellett érinte a világban dúló, közel 20-24 helyi háborút, és azok következményeit. Itt jegyezte meg, emiatt úgy véli nincs realitása a világháborúnak. Ugyanakkor azt is hozzátette, Európa biztonságát három veszély fenyegetheti a jövőben: az ukrán válság mellett a migrációs hullám és az, ha létrejönne a muszlim többségű Nagy-Albánia.
Vetési Imre Dunakanyar Régió Fotó: KesziPress
|