Ezek közül kiemelkedő a Baky Péter állami kitüntetett festőművész, MMA köztestületi tag által immár hat éve gondozott, mára már hagyományokkal rendelkező tárlatsorozat, amely a MAOE szervezésében, a Dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria rendezésében a „Kapcsolat” című kiállítással kezdődött. Ezt követően a „Duna”, a „Szülőföld”, az „Utak”, a „Kapu” és idén a „Család” című tematikus kiállításokkal folytatódott a Szentendrei MANK Galériában.
![](/img-cikk/tuzsi1)
A MAOE Képzőművészeti Tagozatának 2000 fős tagságából szakmai döntés nyomán évente 50 alkotót kérnek fel a rangos tárlaton való részvételre, ami már önmagában is elismerésre ad okot. A Dunakeszin élő és alkotó Tuzson-Berczeli Péter, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja a kezdetektől meghívott alkotója a határokon átívelő eseménynek, amelyen az idei évben első alkalommal adtak át szakmai elismeréseket. A hat elismerő díj egyikét a dunakeszi festőművész, Tuzson-Berczeli Péter „Gyerekszoba – Elindult a pettyes…” című alkotása kapta, amelyet a közönség elsőként a XXI. Dunakeszi Nyári Tárlaton láthatott.
![](/img-cikk/tuzsi2)
A nagy múltú művészeti szervezet, 2011-től Aknay János Kossuth-díjas festőművész és Sárkány Győző Érdemes Művész vezetése alatt gyökeres változásokon ment át, és az országos kulturális élet meghatározó szellemi erőforrásává vált. A Magyar Művészeti Akadémiával és a Hungart Egyesülettel való szerves együttműködése révén szintet lépett: jelenléte a hazai, valamint a határon túli művészeti életben, tárlatai és díjbizottsága által adományozott elismerései egyre nagyobb súllyal bírnak. Kérdésünkre Tuzson-Berczeli Péter elmondta, hogy az újabb szakmai elismerés örömén túl (2015, 2017-ben is MAOE díjazott), különösen jó érzés számára, hogy sikereivel, országosan és határokon túl is öregbítheti Dunakeszi jó hírét és a helyi DunArt Képzőművészeti Egyesület hitelességét.
![](/img-cikk/tuzsi3)
A díjazott Tuzson-Berczeli Péter festőművész és felesége az ünnepség után
A díjazottakat Matiszlovics Tibor, a MANK Galéria igazgatója, Aknay János Kossuth-díjas festőművész, a MAOE elnöke és Sárkány Győző Érdemes Művész grafikus, a MAOE alelnöke, a Hungart elnöke köszöntötte. Ezt követően Dr. Szeifert Judit művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa megnyitotta a tárlatot.
Az eseményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, a Hungart, a MAOE és a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.
![](/img-cikk/tuzsi4)
(B. Szentmártoni) Dunakanyar Régió
|