Idén a magyarországi termesztésű vágott lucfenyő 20-25 százalékkal, esetenként 30 százalékkal is drágább lehet a tavalyinál a munkabérek, valamint a szállítási költségek emelkedése és az öntözési költségek miatt. Az emeléssel a lucfenyő ára már közelít a nordmann fenyőéhez, amelyet eddig is nagyrészt importból szereztek be, Németországból vagy Dániából - tette hozzá.
A Magyar Díszkertészek Szövetsége korábban közölte, hogy a lucfenyő ára méterenként a 3200 forintot is elérheti a munkabérek jelentős, mintegy 50 százalékos emelkedése miatt. Az átlagos eladási ár az ezüstfenyőnél méterenként 5500 forint, a nordmann fenyő méterénél pedig 6500 forint körül mozog, az előző évihez hasonlóan.
![](/img-cikk/fenyo)
Ismertették, hogy Magyarországon, 1500-2000 hektáron termelnek fenyőfákat. A karácsonykor értékesített hazai fenyőfák jelentős hányada Vas, Zala és Somogy megyei, karácsonyfa-termesztésre szakosodott kertészetből származik. A vágásra szánt luc, ezüst és nordmann fenyőket átlagosan 5-10 évig gondozzák.
Elmondták, hogy szívesen vesznek gyökeres fát a kerttel vagy hétvégi házzal, nyaralóval rendelkezők. Az elnök javasolja a vásárlóknak, hogy a gyökeres karácsonyfát kizárólag kertészeti árudából szerezzék be, azt alkalmi, platóról árusítóktól nem tanácsos venni, mivel lehetetlen reklamációt érvényesíteni
A karácsonyi szezonban az országban az import áruval együtt mintegy 2-2,5 millió fenyőfát értékesítenek - közölte a szakszövetség.
illusztráció: pixabay.com
|