![](/img-cikk/koresz1)
Bevezetőjében elmondta, hogy a jégkorcsolya is magyar találmány. Az 1848-49-es szabadságharc Károlyi-huszárezred ezredesének, Rohonczy Lipót fia, Rohonczy Gedeon találta fel a könnyű fel-és lecsatolásáról híres Columbus néven ismert korcsolyát, melyre tizenegy államban, köztük Amerikában is szabadalmat szerzett.
![](/img-cikk/koresz2)
A megnyitó után a polgármester az ESTV-nek és a Dunakanyar Régiónak nyilatkozott
Fördős Attila a történelmi kitekintés után arról beszélt, hogy immár több éve – az adventi vásárral együtt – működik a főtéri korcsolyapálya, melyen az iskolások idén is díjmentesen sportolhatnak az önkormányzat támogatásának köszönhetően.
Reményét fejezte ki, hogy idei télen is nagy sikere lesz a gyönyörű épített környezetben létesített jégpályának és a főtéri adventi vásár kínálatának.
Takács Ádám, a jégpályát építő és üzemeltető gödi ECO-SMART Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy más településektől eltérően a váci főtéren kiépített jégpálya kialakítása egyedi szakmai kihívást jelentett a számukra a felület építészeti adottságai miatt.
– Százharminc pár bérelhető korcsolyával várjuk a fiatalokat és a felnőtteket, akik egységesen 500 forintért vehetik igénybe lakóhelyüktől és életkoruktól függetlenül. A váci óvodások és diákok hétfőtől péntekig délelőttönként díjmentesen korcsolyázhatnak a közel 450 négyzetméteres jégpályán reggel nyolctól 13 óráig. Az egy órás jégfelújítás után 14 órától egészen 20 óráig a nagyközönséget várjuk – mondta az ügyvezető igazgató.
![](/img-cikk/koresz3)
Takács Ádámtól megtudtuk, hogy a váciak a lakcímkártya felmutatása mellett 500 forintért, míg más településekről érkezők 1000 forintért korcsolyázhatnak az adventi ünnepi díszbe öltözött Március 15. téren. Hétvégén, és munkaszünetes napokon is üzemel a jégpálya, melyen egyidőben 100-120 személy élvezheti a sportolás és az egyedülálló környezet nyújtotta csodálatos élményt.
![](/img-cikk/koresz4)
![](/img-cikk/koresz5)
Vetési Imre (Dunakanyar Régió) Fotó: KesziPress
|