A dunakeszi intézmény által kezdeményezett, kétévente sorra kerülő, immár nyolcadik zongoraversenyre az ország negyvenhat zeneiskolájából 113 növendék érkezett. Négy korcsoportban hirdették meg a versengést, melyet a szervezők – Farkas Pál intézményvezető és munkatársai – több hetes gondos munkával készítettek elő. A verseny fővédnöke Dióssi Csaba, Dunakeszi Város polgármestere, valamint Farkas András (Farkas Ferenc fia) karmester volt.
A növendékek produkcióikat szakmai zsűri előtt mutatták be, melynek tagjai – Mácsai János elnök, zenetörténész, kritikus, a Zeneakadémia zenetörténet tanára, a Magyar Televízió és a Duna Televízió zenei szakértője, a Virtuózok és más zenei versenyek zsűritagja, műsorvezetője, Falvai Katalin zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, valamint Kőrösiné Belák Erzsébet zongoraművész, tanár, a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium billentyűs tanszakának tanszakvezetője – közel kétszáz zongoradarabot hallgattak meg két nap alatt.
A négy korcsoport növendékei számára kötelező volt Farkas Ferenc, vagy a XX-XIX. századi kortárs magyar zeneszerző egy művét, valamint két különböző stílusú zongoradarabot előadni. A játékidő korcsoportonként növekvő – 5-13 perc – volt.
Az ünnepélyes díjkiosztó ünnepségre, 24-én a VOKE József Attila Művelődési Központ színháztermében került sor. Farkas Pál megnyitójában kiemelte, hogy nagyon erős volt a mezőny, és örvendetes volt, hogy ilyen nagy számban érkeztek növendékek a felhívás nyomán Dunakeszire.
Ezt követően Nemeskéri Emese szaktanár, műsorvezető átadta a szót Mácsai János zsűri elnöknek, aki elmondta, hogy a produkciók szinte mindegyikében akadt figyelemre méltó megnyilvánulás. Hozzátette, hogy a legfiatalabb versenyző öt, a legidősebb tizennyolc éves volt. A felkészítő tanárok munkáját dicséri, hogy minden növendéknek helye volt a versenyben. A zsűri munkájáról kiemelte, hogy a végeredmény kialakításában konszenzus volt közöttük. A versenyzőkhöz szólva megjegyezte, hogy aki a közönség előtt zongorához ül, az önmagának és a közönségnek játszik, s ezáltal közösséget teremt.
Következett a díjátadás, melynek során számos különdíjat, korcsoportonként több első, második és harmadik helyezésért járó elismerést, valamint két nagydíjat adtak át. A versenyzők és a díjazottak közül régiónkat a dunakeszi tanintézmény, a Fóti Zeneiskola AMI, a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zenei AMI, valamint a Szobi Kodály Zoltán AMI képviselte.
A korcsoportok első helyezettjei és a nagydíjasok (jobbról Ungár Cecília, jobbról a harmadoik Vida-Kun Áron
Az első korcsoportban különdíjat kapott: Grünblatt Eszter Orsolya (Dunakeszi), Mácz Etelka (Fót), Nyíri Alex Noel (Dunakeszi), Pellett Hanna (Vác), Tüske Noémi (Dunakeszi). Első díjas lett Oroszki Tamás Sándor (Dunakeszi). A második korcsoportban második helyezést ért el Kováts-Szőcs Benedek (Dunakeszi).
Nagydíjat kapott Farkas Ferenc Vadászat című művének kiemelkedő előadásáért
Vida-Kun Áron (harmadik korcsoport), a budapesti Tóth Aladár Zeneiskola növendéke (Fk.: Eckhardt Gábor, tanári különdíj), valamint
Ungár Cecília (Dunakeszi, negyedik korcsoport) Kurtágh György: Hommage a Farkas Ferenc című kortárs művének legjobb előadásáért. A régiónk díjazottjainak felkészítő tanárai: Dányi Árpád (Fót), Jámborné Skripeczky Mariann (Vác), Cs. Nagy András (Szob), Bergl Noémi és Dr. Domoszlai Erzsébet tanári különdíjas. (Dunakeszi)
Az ünnepség a díjazott növendékek koncertjével fejeződött be.
A versenyt támogatta többek között Dunakeszi Város Önkormányzata, a Dunakeszi Művészetéért Alapítvány, a Dunakeszi Német Nemzetiségi Önkormányzat, a VOKE József Attila Művelődési Központ, az Editio Musica Zeneműkiadó, a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, a Dun’Art Képzőművészeti Egyesület alkotói, több városi képzőművész, cégek, médiatámogatók, így a Dunakeszi Programiroda, a Dunakanyar Régió közéleti újság, a Dunakeszi Polgár városi magazin, a Telekeszi TV, a Dunakeszi Post és a Dunakanyar Rádió.
Katona M. István A szerző felvételei
|