A 100 éve véget ért nagy háború Dunakeszi 115 hősi áldozatának tiszteletére emléktáblát avatott Dióssi Csaba polgármester és Csoma Attila helytörténész, önkormányzati képviselő a város Büszkeségpontján november 12-én. Emlékező beszédet dr. Kerekes Dóra történész, a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény vezetője mondott.

A városi megemlékezés november 16-án a VOKE József Attila Művelődési Központ Magyarság Galériában folytatódott, ahol az intézmény munkatársa, Vörös István és Csoma Attila igazgató által -, rendkívüli szakmai igényességgel szerkesztett és kivitelezett, korabeli dokumentumokkal, fényképekkel, a nagy háborúban harcoló dunakeszi katonák „hangulatát” visszaadó magánlevelezésekből, személyes relikviákból, fegyverekből - összeállított, Dunakesziek a nagy háborúban című kiállítás megnyitóján dr. Romsics Ignác történész, egyetemi tanár mondott beszédet.

Csoma Attila köszöntőjében ismertette a 100 éve véget ért I. Világháború történelmi, politikai hátterét. Elmondta, négy éve fogalmazódott meg a gondolat, hogy a centenáriumi évfordulón emlékkiállítás keretében mutassák be, a dunakesziek hogyan vették ki részüket a világháborúból, hogyan éltek azokban az időkben.

– Fontosnak tartottuk, hogy felkutassuk az áldozatokat, fejet hajtsunk hősi emlékük előtt – mondta az igazgató, aki köszönetét fejezte ki, hogy felhívásukra az áldozatok családjai rendelkezésükre bocsátották a féltve őrzött relikviákat, melyeket a kiállításon megismerhet a nagyközönség is.

Dr. Romsics Ignác történész, egyetemi tanár

Romsics Ignác előadása kezdetén felidézte; a történelemkönyvek és a dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a korabeli Magyországon általános lelkesedés fogadta a Szerbiának megküldött hadüzenetet, a 1914 júliusában elkezdődött a háborút. Bizonyságként felolvasta, hogy az akkori parlamentben a magyar politika egyik nagy öregje, gróf Apponyi Albert felkiáltva fogadta a hírt: „Ennek a leszámolásnak megkezdésére mi csak egy szóval felelhetünk, „Hát végre!” A történész beszámolt arról is, hogy az uralkodó döntését lelkesen fogadó Andrássy család hölgy tagjai például nemzeti színű szalagot kötöttek magukra, és beszédeket mondtak az erkélyükről. Majd újabb idézett következett egy férfi naplójából; „… bármi is lesz, elviselhetőbb lesz, mint ez a hosszantartó bizonytalanság!” Mindenhol a magyar és az osztrák himnuszt játszották, s aki hallotta, állva ünnepelte! – Ez a hazafias lelkesedés, a gyors győzelembe vetett optimista hit, Vilmos császár kijelentése: ”Mire a falevelek lehullanak, addigra hazatérnek a katonák.” jellemzett nagyon sok embert – mutatott rá Romsics Ignác.

A kor hangulatával nem igen lehetett szembeszállni, hiszen az újságok azzal nem foglalkoztak, hogy az emberek ezreit miért kell a háborúba küldeni.

- De ha a korabeli leveleket, naplókat elolvassuk, főleg a paraszti lakosság egy része bizony nem lelkesedett! Egy apának a gyerekeitől, vagy feleségtől való elvállása mindig fájdalommal jár, és a halál lehetőségével. A felhívásra háborúba indulók leveleiből, visszaemlékezéseikből már nem az öröm, hanem a szomorúság és a szorongás olvasható ki, mert józan ember nem örült neki… A paraszti lakosság aggodalommal teli érzésvilágát örökítette meg Illyés Gyula is az 1939-41-ben írott önéletrajzi regényében.

A háborúba indulók végrendelkeztek, mert a legrosszabbra is felkészültek, hiszen volt, aki így írta le a rájuk leselkedő végzetet: „… Apám többször mondta, zeneszó mellett megyünk a halálba!”

A levelek, visszaemlékezések többsége előre vetítette a katonákat, családokat, országokat sújtó óriási tragédiákat.

Romsics Ignác történész ezt követően ismertette a nagy háború szomorú adatait: „Az Osztrák - Magyar Monarchia a négy év alatt kilenc millió embert állított fegyverbe, közülük 3,4 milliót a magyar királyság területéről. A kilenc millióból 1,1 millió esett el, csaknem 3,6 millió sebesült meg, több mint kétmillió került hadifogságba. A halottakból mintegy 530 ezer, a sebesültekből 1,4 millió és a foglyokból 833 ezer esett ránk, a magyar királyság területéről. Mindezek következtében, a hangulat 1917-18-ra jelentős mértékben megváltozott.”

Romsics Ignác a történész tárgyilagosságával mutatta be azt katonapolitikai,- szociális,- morális helyzetet, a társadalmi csoportok között feszülő ellentétet, amely az őszirózsás forradalomtól kezdve, a Tanácsköztársáságon át egészen az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződésig, és annak máig ható következményéig vezetett.

- Ennek következményeit a mai napig érezzük, és feldolgozása lehetetlen – mondta befejezésül az egyetemi tanár, dr. Romsics Ignácz.

A nagy háborúba Dunakesziről többnyire parasztok vonultak be, akik közül az eddigi ismeretek szerint 115 halálos áldozat van. Nekik, és mindazoknak -, akik átélték, és végig szenvedték a négy esztendő borzalmait és következményeit – állít emléket a Dunakesziek a nagy háborúban című kiállítás.

Vörös István és dr. Romsics Ignác