![](images_article/piac.jpg)
| Vácott, hétfőn megkezdődtek a Vásár téren egykor működött piac még fennmaradt, omladozó épületeinek elbontása. Mindez egy kicsivel több, mint 6 évvel azután történik, hogy az utolsó üzlet is bezárt, 2012-ben. |
A bontási munkálatok helyszínén találkoztunk Kiss Zsolttal, az érintett körzet önkormányzati képviselőjével, aki szerkesztőségünknek elmondta: - Bár a jogviszonyok még nem rendezettek a terület tekintetében, de a forrás most rendelkezésre állt, s az önkormányzat döntött az áldatlan állapot felszámolásáról. Nagy örömömre szolgál, hogy ezek a már jó ideje életveszélyessé vált épületek most végre elbontásra kerülnek. A lakosság nevében is köszönetemet fejezem ki a város vezetésének, a váci polgároknak pedig köszönöm az eddigi türelmet.
A bontási munkálatokkal ténylegesen áldatlan és életveszélyes állapotokat szüntetnek meg. A falfirka rengetegbe burkolt épületekbe olykor hajléktalanok húzták meg magukat. Sajnos akadt olyan eset is, hogy egy fedél nélküli személy egy tűzeset során az egyik épületben lelte halálát. Apropó tűzeset: a váci hivatásos tűzoltók is sokat tudnának mesélni, hogy a tragikus eseten kívül hányszor riasztották őket az egykori piac területére.
![](/img-cikk/piac)
Arra vonatkozóan egyelőre nincs információ, hogy lesz-e valamilyen fejlesztés az érintett területen. Kiss Zsolt kihangsúlyozta, hogy már az nagy előrelépés az ügyben, hogy az épületek elbontása megtörténik-, tájékoztat a vaconline.hu internetes portál.
...
Fördős Attila polgármester az október 10-én, szerda délelőtt tartott sajtótájékoztatón - sok egyéb mellett - bejelentette, hogy az Önkormányzat döntése alapján megkezdődött az egykori Vásár téren a rendkívül rossz állapotban lévő épületek elbontása, az anyagok elszállítása, melynek költsége a polgármester szerint mintegy 1,5-2 millió forintba kerül, melyhez még hozzáadódik a lerakódíj is - tudósít a Dunakanyar Régió.
- Elsődleges célunk a terület rendbetétele, amit sürgetett az épületek állapota, a járvány veszély, és a környéken élők által megfogalmazott kérések is - mondta Fördős Attila, aki hozzátette: - A terület rendezése lehetőséget ad a továbblépésre, ám a körzetben elfogadott beépíthetőségi szinten semmiképpen sem változtatunk.
|