- A mérkőzés előtt már tudni lehetett, hogy nem a VSD csapata az esélyes, hiszen az Eger csapatában játszik – többek között – Pálosi Balázs, aki tavaly még az Extra Ligában ütötte a labdát. Az Eger csapata az ő vezetésével 10-5 arányban le is győzte a mieinket – tájékoztatta a Dunakeszi Polgár városi magazint Lindner Ádám.
![](/img-cikk/asztiegy)
A VSD Eger ellleni NB I-es csapata: Kishegyi Ákos(balról), Oroszki Viktor, Zakar Kristóf, Klucsár Péter)
A Városi SE Dunakeszi Asztalitenisz Szakosztályvezetője elmondta, hogy a VSD következő NB I-es mérkőzése október 13-án, szombaton lesz, amikor hazai pályán 11 órától a Cegléd csapata ellen játszik. - Nehéz ellenfélnek ígérkezik Cegléd, hiszen az egyik “bajnokaspiráns” csapatot fogadjuk a Vasút utcai asztalitenisz termünkben – tette hozzá a sortvezető.
- A hétvégével kapcsolatban – folytatta - azért jó hírről is be tudok számolni, hiszen Kishegyi Ákos, a VSD ifjúsági versenyzője szombaton Győrben a Club Aréna Országos Ifjúsági versenyen páros versenyszámban az első helyen végzett ceglédi párostársával Ócsai Mátéval! Egyéniben Ákos a 9. helyet szerezte meg.
![](/img-cikk/asztiketto)
Kishegyi Ákos(balról a második)az ifjúsági páros versenyszám első helyezettje
(B. Szentmártoni) Dunakeszi Polgár
|