2018 szeptemberében a Felsőgödi Római Katolikus Jézus Szíve Templomba ünnepélyes hangverseny keretében tért vissza a kétszáz éves orgona játszóasztala, amelyet idén tavasz óta renoválnak. A gödi templom 1923-as alapítása után, kilencven évvel később a Bozóky Gyula Alapítvány gondoskodott arról, hogy megvalósuljon az orgona felújításának első fázisa.
„Úgy gondolom, hogy akár a jelenlévők, de a távolmaradók is érdeklődéssel hallgathatják meg az orgona bemutató átadás-átvételi zeneszámait. Minden lehetőséget megragadok, hogy megköszönjem a közel 120 adományozónak, hogy az első ütem megvalósítását támogatta” –emelte ki Veres Mihály, a Bozóky Gyula Alapítvány kuratóriumának elnöke.
„Személyesek a kötődéseim Gödhöz, a templomhoz és az azt körülölelő térhez. Családunk vallásos, templomjáró, és nálunk odahaza mindig fontos volt a törekvés a közösségért tevésre, méghozzá valami hasznos, maradandó formában. Jó érzés tudni, hogy abban, ahogy megszépült, átalakult a templom, nekem is részem van. Remélem, egyre több helyi vállalkozás áll mellénk” – tette hozzá Juhász Attila.
![](/img-cikk/orgona)
Az orgona teljes felújítása a templom felszentelésének 95. évfordulójára, 2019. szeptember 14-re készül el.
Az újHÁZ Centrum a társadalmi felelősségvállalás jegyében Jót tenni jó címmel indított kampányt 2016-ban. Az építőanyag kereskedelmi vállalat célja, hogy felhívja a figyelmet: országos hálózata a lokálpatriotizmus és az emberségesség jegyében milyen jó ügyek mellé áll. Így kívánnak másokat is motiválni arra, hogy közösségük aktív tagjaként tisztelettel és segítő szándékkal forduljanak egymás felé.
Sajtóközlemény ClientXService
|