Ismét megtelt a VOKE József Attila Művelődési Központ színházterme a klub lelkes tagjaival. A közönség soraiban helyet foglalt Dióssi Csaba polgármester, Dr. Mervald Anna, a Dunakeszi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Csoma Attila, a művelődési központ igazgatója, továbbá Terbe Józsefné a klub tiszteletbeli elnöke, valamint Szakál Lászlóné városunk díszpolgára.
![](/img-cikk/idn1)
– Magunkat ünnepeljük. Megöregedni nagyon egyszerű, csak sokat kell hozzá élni – ezzel a szellemes megjegyzéssel kezdte köszöntőjét Zupka Sándor klubvezető. Majd így folytatta: – Ünnepeljük mindazokat, akik hosszú életük munkáját, tapasztalatait maguk mögött tudják. Segítségükkel ápoljuk hagyományainkat, s a tudás generációról generációra száll… Az idős kor az élet rendje, az éretté válás korszaka, életbölcsességgel fűszerezve.
– Október elseje az Önök számára különösen fontos ünnep – mondta elöljáróban Dióssi Csaba.
![](/img-cikk/idn2)
– Nekem személy szerint is az, ugyanis édesanyám és a társam az életben ugyancsak e napon született. Az idősek tisztelete most nagyobb hangsúlyt kap, persze az év minden napján tisztelni kell a szépkorúakat. A nyugdíjasok azok, akik egy életet végigdolgoztak, hogy a fiatalabbaknak egyre könnyebb legyen. És mégis, találkozunk furcsa dolgokkal. A minap a televízióban egy fiatalember vitatkozott egy nála harminc-negyven évvel idősebb partnerrel és nagyon tiszteletlenül beszélt. Amikor erre figyelmeztették ezt a liberális gondolkodású ifjú titánt, azt válaszolta, hogy az életkor egy állapot, miért kell tisztelnie, hiszen majd ő is lesz negyven évvel idősebb. Ez elgondolkodtatott, hiszen mi a szüleinktől azt hallottuk, hogy az idősebbnek meg kell adni a tiszteletet. Mi ezt elfogadtuk tényként. A nálunk korosabbaknak küzdelmes életük volt, háborúk voltak, újjá kellett építeni az országot. Az ő munkájuk juttatta el olyan szintre hazánkat, hogy a mai fiatalság élete már nem arról szól, hogy például a nyári szünetben dolgozni kell a földeken. A mai gyerekek ezt már nem tudják, ők úgy gondolják, hogy végigszórakozhatják az életet…
![](/img-cikk/idn7)
Én azt gondolom, hogy a mi feladatunk az, hogy gyerekeinket megtanítsuk az idősek iránti tiszteletre… Az Önök klubja azért példamutató, mert bár idős, tapasztalt emberek jönnek össze, de mindig dinamikusak, igyekeznek a szabad idejüket értelmesen eltölteni, például úgy, hogy hasznos programokat szerveznek. Az említett fiatalembert szívesen meghívnám, hogy ismerje meg a klubot és tapasztalja meg az Önök közösségét, bölcsességét, életvidámságát. Fogadják az Önkormányzat jókívánságát, és az ünnep alkalmából egy olyan művész csapatot hívtunk „ajándékba”, akik nagyrészt a klubtagok kívánságai alapján állították össze programjukat.
A „Húzzad csak kivilágos virradatig” című több mint egy órás színvonalas műsor keretében népszerű operett részleteket, korabeli slágereket szólaltatott meg Udvarhelyi Boglárka és Ondrik János. Közreműködtek a Pesti Zenés Színpad táncosai. A műsor egyik nagy tapsot kiváltó jelenete volt, amikor Ondrik János pár taktus erejéig táncra kérte fel Terbe Józsefné Csöpi nénit.
![](/img-cikk/idn4)
![](/img-cikk/idn5)
![](/img-cikk/idn6)
Katona M. István (Dunakeszi Polgár) Fotó: A szerző felvételei és dunakeszipost.hu
|