![](/img-cikk/buc)
Első nap a nagyszínpadi programokat a Dunakeszi Koncertfúvósok előadása indította. Szilágyi Szabolcs Balázs karnagy vezényletével most is színvonalas műsorral szórakoztatták a közönséget. Ezt követően a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében a Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola kisdiákjai műsorát konferálta fel Pethő Krisztián, az önkormányzat elnökségi tagja. Ez alkalommal a harmadik és negyedik osztályosok mutattak be német nemzetiségi táncokat.
![](/img-cikk/buc1)
A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola néptáncosaival folytatódott a műsor. Először a Csikófark néptánccsoport feketelaki illetve szatmári táncokat, a Nap és Hold csoport rábaközi koreográfiát mutatott be. Az együttes koreográfusa, művészeti vezetője Tóth Zoltán. Mindkét tanintézmény táncos produkciója színvonalas felvezetője volt a délelőtti programoknak.
Igazi, vérbő vásári mókával rukkoltak ki az Óriás bábosok, komédiájukba bevonták a közönség vállalkozó kedvű főként gyermek tagjait is. Ugyancsak a legfiatalabb korosztálynak szólt Bíró Eszter és együttesének „Zenés ABC”-je. A programokat az alternatív stílust képviselő Kiscsillag zenekar koncertje zárta.
A délelőtti zord időjárás kora délutánra megjavult, s ez a változás hozta el az érdeklődő közönség nagyobb számát. Ha közönségszavazást kellene tartani, bizonyára első helyre kerülnének a népi játékok. A korábbi évekről ismert célbadobás, körhinta mellett újdonságként megjelent a Zuggo ládavasút. A rendkívül leleményes játék példátlan népszerűségre tett szert, a hullámvasút élményét idézte a gyerekekben.
![](/img-cikk/buc13)
Ugyancsak népszerű volt a Hagyományok házában a szőlőpréselés. A városunkban valamikor nagy hagyományokkal bíró foglalatosságot Szabó József önkormányzati képviselő segítségével ismerhették meg és próbálhatták ki gyerekek, felnőttek. És természetesen a mustot is megízlelhették. Ugyanitt a képviselő felesége, Szabóné Ónodi Valéria kínálta a rendkívül ízletes, kovásszal általa készített házikenyeret, emellett a házi paradicsomlét is megkóstolhatták.
A Helytörténeti Gyűjtemény nyílt napján a régi idők relikviái mellett kézműves foglalkozás is várta a gyermekeket.
![](/img-cikk/buc3)
![](/img-cikk/buc4)
![](/img-cikk/buc5)
![](/img-cikk/buc6)
![](/img-cikk/buc7)
![](/img-cikk/buc8)
![](/img-cikk/buc9)
![](/img-cikk/buc10)
![](/img-cikk/buc11)
![](/img-cikk/buc12)
![](/img-cikk/buc14)
Katona M. István (Dunakeszi Polgár) Fotó: A szerző felvételei
|