![](images_article/atya.JPG)
| A fenti címmel élvezhette a Dunakeszi Református Egyházközség templomának zsúfolásig megtelt műértő közönsége Sebestyén Márta és a Gryllus fivérek lélekemelő, megrendítően szép műsorát, melyben a gyönyörűen megszólaltatott muzsika a dallal és a verssel "összeölelkezve"együtt járta be a zsoltárok, népdalok csodálatos világát. |
Szőke Attila Szilárd, a helyi református gyülekezett lelkipásztorának közösségépítő és erősítő gondolatai után Sebestyén Márta népdalénekes és a Kaláka együttes két alapító tagja, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos a Bibliából választott zsoltárokat, gyönyörű magyar, csángó, erdélyi népdalakat szólaltattak meg nívós művészi igényességgel.
A megzenésített zsoltárok, a dalok, versek elhangzása előtt keletkezésük történetéről meséltek, színesen, sokszor anekdotázással párosítva. Kodály, Bartók erdélyi gyűjtő körútjainak története mellett Ady, Weöres Sándor és még számos költő verseinek megszólaltatásán kívül megemlékeztek a nemrég elhunyt Kányádi Sándorhoz fűződő alkotói barátságukról is…, megzenésített verseinek közreadásával.
![](/img-cikk/atya)
Fotó: kesziPress
A nagysikerű rendezvény Dunakeszi Város Önkormányzata támogatásával, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Dunakeszi Szervezetének szervezésében valósult meg.
Vetési Imre Dunakanyar Régió
|