![](/img-cikk/sari1)
Egy kilométeres távot teljesítettek a csapatok
Idén Göd, Mogyoród, Szigetmonostor és a rendező Dunakeszi egysége szállt vízre, hogy az egy kilométeres távon eldöntsék, ki a legjobb. Tavaly szoros versenyben Dunakeszi nyert a gödiek előtt, ezért külön is hajtotta a becsvágy Vajda Béláékat, hogy revansot vegyenek ifj. Bauer Mártonékon. Gyönyörű, napfényes időjárás, ám igen "háborgó" Duna fogadta a sárkányhajókban "lapátoló" kiváló sportembereket.
![](/img-cikk/sari2)
A rajt után Göd azonnal az élre állt, ám Dunakeszi az előre megtervezett ritmusban haladt
A rajt után a gödi hajó -, melyben több egykori sikeres és eredményes kajakos húzta a lapátot - azonnal élre állt, mintegy félhajóval elment a nagy vetélytárs, Dunakeszi mellett, amely a belső pályán, a Duna mélyebb részén haladhatott a sorsolásnak köszönhetően. Remek volt a verseny, óriási izgalom a szurkolók körében, akik hangosan buzdították kedvenceiket a parton.
![](/img-cikk/sari3)
Gigászi küzdelmet vívott a két örök rivilás, féltávnál még mindig Göd haladt elől
Féltávnál is őrizték előnyüket a gödiek, ám a dunakeszi légi egy pillanatra sem mondott le a győzelemről, ami az óriási koncentrációval evező sportemberek arcára volt "írva", akiket ifj. Bauer Márton kormányos folyamatos vezényszóval irányított. A rendkívül látványos és izgalmas verseny az utolsó kétszáz méteren fordult meg, amikor a hazai csapat méterről méterre siklott az addig vezető hajó elé, és előnyét megtartva, jó félhajó hosszal legyőzte örök riválisát.
![](/img-cikk/sari4)
Dunakeszi saját tempójában evezve, a cél előtt kétszáz méterrel átvette a vezetést, és fél hajó előnnyel győzött
A sárkányhajók versenyében először fordult elő, hogy két egymást követő évben ugyanaz a város nyerjen. Ezzel a fantasztikus sikerrel a dunakeszi légió büszkélkedhet a kiváló sportembereknek köszönhetően, akik között évek óta a csapat tagja Dióssi Csaba polgármester és Erdész Zoltán alpolgármester is.
![](/img-cikk/sari5)
Fáradt, ám nagyon boldog győztes dunakeszi légió
Óriási volt az öröm a dunakeszi táborban, a "legyőzött" gödiek csapatkapitánya, Vajba Béla nagyon sportszerűen gratulált a hazaik sikeréhez, de azt is hozzátette; hátráltatta őket, hogy a parthoz közeli pályán versenyezhettek, ahol a Duna alacsony vízállása miatt néhol zátony akadályozta a gyorsabb haladást. "De ez sport, majd jövőre visszavágunk"! - mondta egy kicsit kesernyés mosollyal. Ifj. Bauer Márton a rendszeres felkészülésnek, a kemény edzéseknek, és a tudatos, nagyon taktikus versenyzés diadalaként értékelte győzelmüket. A másik két egység is tisztességesen küzdött, ám ők nem tudtak beleszólni a két "nagy" versenyébe, amit a közönség hatalmas tapssal jutalmazott.
![](/img-cikk/sari6)
Ifj. Bauer Márton csapatkapitány, Erdész Zoltán, Dióssi Csaba és a többiek...
![](/img-cikk/sari7)
Idén is nemes ellenfélnek bizonyult a kiváló sportemberekből álló gödi egység
![](/img-cikk/sari8)
Gödiek...
![](/img-cikk/sari9)
A versenyt megtekintette Tuzson Bence államtitkár, országgyűlési képviselő is
Vetési Imre (Dunakeszi Polgár) Fotó: KesziPress és Katona M. István
|