- Hogy sikerült a rendezvény?
„Ha röviden akarok válaszolni, akkor azt mondhatom, hogy szuper volt! Kicsit hosszabban kifejtve, nagyon jól sikerült a rendezvény. 10 év tapasztalattal a hátam mögött, egészen nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ilyen magasz színvonalú szervezéssel és feltételekkel még nem tudtunk Future Cup-ot szervezni. Nagyon jól sikerült a rendezvény, nagyon örülök, hogy ilyen profi helyszínt sikerült találni és ez nem csupán az én lelkesedésem. A játékosok, edzők, a csapatok kísérői is egytől egyig azt csatolták vissza nekünk, hogy a Magyarság Pályára a jövőben is szívesen visszalátogatnának. Ha még kérni lehetne, akkor a jövőben esőmentes napot kérnénk magunknak – neveti el magát Czuk Henrik.
- Milyen volt a lebonyolítás, a szervezés?
„Amikor nekifogtunk a szervezésnek, a 10. torna kapcsán már konkrét célként fogalmaztuk meg magunknak, hogy egy igazi, közép-európai szintű tornát rendezzünk – kezdi Henrik. Azt gondolom, hogy ez sikerült is. Nagyon erős mezőnyt sikerült összehozni, ami igazán elégedettségre ad okot, hogy voltak igazi nagy nevek, igazi húzó csapatok is, mint a török Galatasaray, vagy a svájci FC Lugano, magyar erősségnek számított a Balmaz Olasz Focisuli.”
„Ami a résztvevők szempontjából fontos szempont volt, hogy kevés idő alatt elég sok meccset tudjanak lejátszani a játékosok, ez különösen hangsúlyos a felkészülési időszakban és erre nagyon alkalmas volt a Future Cup. Sok rövid és mozgalmas meccs, 2 nap leforgása alatt 10 forduló, ez az, ami abszolút formába lendíti a csapatokat” – emeli ki Temesvári.
- Mi volt a torna legemlékezetesebb pillanata?
„Nekem – személyes érintettségem okán, több is volt! Nehéz lenne egyet kiemelni – véli Czuk. Az első legmeghatározóbb pillanat az volt, mikor elkezdődtek a mérkőzések és az információs sátortól körbe néztem. Mindenhol gyerekek fociztak, 4 pályán folyt a játék, hát ez szuper érzés volt. Aztán nyilván a saját csapatom győzelme is felemelő élmény volt, hiszen a svájci Lugnano ellen arattak győzelmet, ami óriási siker! De a legszívmelengetőbb mégis az a pillanat volt, mikor Istvánnal az eredményhirdetésnél átadtuk az érmet a török csapatnak és az egyik kisfiú sírva fakadt az örömtől!”
- Hogyan értékelné csapatunk, a VSD szereplését?
Első alkalommal mérettettek meg a fiúk egy ilyen magas színvonalú tornán, ami nyilván nagy terhet és megfelelési vágyat eredményezett, de nagyon szépen helyt álltak. Ritkaság, hogy nemzetközi tornán, külföldi csapatok ellen kerüljenek megmérettetésre, de beleálltak a feladatba! Nem szabad elfelejteni, hogy a felkészülési időszak még csak most kezdődött el, most szoknak össze ismét. 19. helyen végeztek a Future Cup 2018-on, de annak nagyon örültünk, hogy sikerült nyertes meccseket is produkálniuk.
![](/img-cikk/fute)
- Hányan voltak a tornán?
„Húsz csapat, mindegyiktől 18 játékos, szülők, edzők, kísérők, együttesen 3-400 fős létszámban zajlott a torna, pedig – ahogy Henrik említette is - nem volt túl kegyes hozzánk az idő” – tudjuk meg a VSD elnökétől.
- Kik és milyen elismerésekkel tértek haza?
Díjazottból nem volt hiány! Legjobb hazai játékos Kovács Krisztián lett, az FC Budapest játékosa, aki egy éves 4-4-2 magazin előfizetést kapott. Legjobb védő, Raul Alex az CFR Cluj-tól. Ő egy hétvégét tölthet családjával a hajdúszoboszlói Rudolf Hotelben. Legjobb magyar játékosunk Sávolt Ákos, aki a Balmaz Olasz Focisulit képviselte. Nem kis ajándékkal térhetett haza, - egy angliai bajnoki mérkőzésre kapott repülőjegyet illetve belépőt - Soós Kálmán. További legjobbak: mezőnyjátékos - Rojhat Gerig Galatasaray; kapus Akif Orug Galatasaray; „a torna felfedezettje”: Rosra Daniel FCZ Brno; „a torna gólkirálya”: Richmond Osamanin Sturm Graz. Legjobb edzőt is díjaztunk természetesen, a Sturm Graz edzőpárosa kapta ezt a kitüntetést. De ne feledkezzünk meg azokról sem, akik mindezt lehetővé tették számunkra! „Itt szeretném megköszönni a VSD-nek, Temesvári Istvánnak, az FC Budapestnek és a támogatóknak, hogy segítséget nyújtottak a lebonyolításban, a szervezésben, a feltételekben! Reméljük, hogy jövőre még színvonalasabbá tudjuk tenni a Future Cup 2019-et – zárja gondolatait Czuk Henrik.
Mészáros-Schöffer Zsuzsanna (Dunakeszi Polgár) Fotó: KesziPress
|