A tanösvényt szimbolikusan augusztus 3-án avatták fel a közeli nyári táborból érkezett gyerekcsoport részvételével.
– Régi elképzelés valósult meg – mondta Nyíri Márton, a Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola tanára, az Önkormányzat Környezetvédelmi Tanácsadó Testületének tagja. – Korábban Erdész Zoltán alpolgármester javaslata volt, ám a megvalósításra most került sor. Létrehozásában szakmai segítséget nyújtott a Börzsöny Alapítvány és a Dunakeszi Horgászegyesület.
![](/img-cikk/tanos)
A szabad strand mellett található az a vadregényes terület, melyet mindenképpen eredeti állapotában kívánnak megóvni. Ez volt alkalmas a tanösvény létrehozására. Az itt elhelyezett információs táblákon a Dunakanyar madár- és halvilágát kis interaktív játékok segítségével mutatják be.
![](/img-cikk/tanos3)
![](/img-cikk/tanos4)
Nyolc állomás található a tanösvényen, melyekről az ide látogató családok, vagy éppen a strandolók érdekes adatokat, eligazító szöveget találhatnak a környező természeti világról. Megismerhetik a Duna jellemző békés és ragadozó halait, a madarak nyári és az ide érkező vándormadarak téli világát.
![](/img-cikk/tanos1)
Külön táblán olvashatnak arról, hogy mit tegyenek azokkal a madárfiókákkal, melyek a fészekből a kertbe pottyannak, és azt is megtudhatjuk, hogy mivel etessük télen a kis szárnyasokat. Van egy érdekes tábla, amelyen a Qr kód okos telefonon történő letöltését követően jellegzetes madárhangokat is meg lehet hallgatni. A séta végén egy érdekes táblán azt is meg lehet mérni, hogy melyik madár szárnyának fesztávja egyezik meg a vízszintesen kitárt karral.
– Ezzel a létesítménnyel arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy van egy érintetlen dunai partszakaszunk, amelynek a megóvása mindannyiunk közös érdeke – hangsúlyozta Nyíri Márton. – Az erről szóló ismeretek közzététele mellett a természet szeretetét is hangsúlyozni kívánjuk. Jó lenne, ha a diákok szervezett formában a tanév során, például akadályverseny keretében ellátogatnának ide.
![](/img-cikk/tanos2)
Az avatáson részt vevő gyerekek feladatlapot kaptak, melyet menet közben, a tanár úr előadását hallgatva kitölthettek. Értékelés ezúttal nem volt, hanem befejezésül a jutalom egy vidám fagyizás volt. Viszont a feladatlapon találhattak egy leválasztható részt, melyen madarakat és halakat lehet természetes környezetükkel együtt kiszínezni és beküldeni a Környezetvédelmi Tanácsadó Testület címére (2020 Dunakeszi, Fő út 25.), ugyanis a beküldők között értékes nyereményt sorsolnak ki.
Végezetül megtudtuk még, hogy egy év múlva a táblákat új tartalomra cserélik és a városvezetés a későbbiekben tovább bővíti a remélhetőleg népszerűvé váló tanösvényt.
Katona M. István A szerző felvételei
|