![](images_article/luczianna.jpg)
| Két arany- és egy ezüstérmet nyert az U23-as és ifjúsági magyar kajak-kenu válogatott a Plovdivban zajló korosztályos világbajnokság második napján, amelyen a 200 méteres döntőké volt a főszerep. A dunakeszi Lucz Anna és Gazsó Dóra Alida egyaránt világbajnoki címet ünnepelhetett, utóbbi ráadásul már a másodikat Bulgáriában. |
"Úgy mentem, ahogy csak tudtam, a végén néztem csak ki, és akkor láttam, hogy győztem. Számomra ezzel vége a szezonnak, örülök, hogy egy világbajnoki arannyal zártam" – nyilatkozta Lucz Anna az utanpotlassport.hu-nak.
A Dunakeszin élő Lucz Anna annak a Rasztótzky Jánosnak és feleségének, László Gizellának a felfedezettje, akik sok-sok tehetséget neveltek a magyar kajak számára, köztük Anna nővérét, a kétszeres Európa-bajnok Lucz Dórát is. Ma mindketten Újpest színeiben versenyeznek.
|