Hányan lakunk egy fedél alatt?
2015-ben kettészakadt az ország, mert a területek közötti árolló jelentősen megnőtt. Ez a helyzet továbbra is fennáll: az egymástól alig néhány kilométerre elhelyezkedő települések között több százezres eltéresek lehetnek a négyzetméterárak tekintetében.
Egy másik tapasztalat, hogy a statisztikák szerint országos átlagban nagyjából 2-en élünk egy fedél alatt. A konkrét adatok természetesen eltéréseket mutatnak az ország egyes részei között: a kevésbé népszerű járásokban – Jánoshalmai, Mezőkovácsházai – kevesebb, míg a kedvelt területeken – Hajdúhadházi, Kemecsei járások – több az egy lakóingatlanra jutó átlagos lakosságszám. A Dunakeszi járásban 2,58, Szentendrei járásban 2,62, Szobi járásban 2,38, Váci járásban 2,47 fő jut egy lakóingatlanra.
A dolog érdekessége, hogy ha a számok a gyakorlatban érvényesülnének, akkor a legtöbb négytagú családnak két ingatlan lenne a birtokában. A saját tapasztalatainkat alapul véve tudjuk, hogy ez nem feltétlenül igaz, ami egyrészt a befektetésből történő vásárlásokra, másrészt az elhagyott otthonokra vezethető vissza.
Lassítottak az agglomeráció kedvelt települései
Persze a fentiektől függetlenül nem állt meg a piac. Az áremelkedés lendülete ugyan visszafogottabb képet mutat, de a forgalom továbbra is élénk – sőt, ha az idei év első 5 hónapjában tapasztaltak folytatódnak, akkor 2018 végére az adásvételek száma meghaladhatja a tavalyi év teljesítményét.
A budapesti agglomerációra is igaz, hogy vannak kedveltebb települései (ezt a drágulás és az árszínvonal is tükrözi). Ezek közé tartozik például Szentendre és Dunakeszi, de az említett városokhoz képest lényegesen nagyobb mértékű – 15-34%-os – volt a drágulás Gödön és Nagymaroson. Ehhez hozzátartozik, hogy a környék viszonylatában 10%-os bővülés jelenti az átlagot, ami jelentősen meghaladja az országra jellemző 3%-ot.
Az áremelkedés persze csak az ingatlanpiaci helyzet egyik oldalát mutatja meg (nevezetesen azt, melyik régió mennyire népszerű). A szereplőket ennél jobban érdekli, milyen áron adhatják el vagy vehetik meg az új ingatlanjukat. Mivel az érdeklődők a kiemelt városokban a családi házakat keresik széles körben, ezért most ezek átlagárait vesszük górcső alá.
Nagymaroson a nagyfokú drágulás ellenére kedvezőek az átlagos négyzetméterenkénti árak – nem érik el a 228 ezer forintot. Ezzel szemben Dunakeszin és Szentendrén a visszafogott drágulás ellenére országos viszonylatban is magas – 350-400 ezer Ft/m2 közötti – árszínvonallal lehet számolni.
A családi házak átlagárai Dunakeszin és néhány környező településen (Ft/m2, 2018. májusi adatok alapján)
Tényleg megszűnhet a kedvezmény
Az ingatlanpiac jövőjének szempontjából nagy kérdőjel, hogy mi lesz, amikor megszűnik az újlakások építéséhez igényelhető kedvezményes áfa. A pénzügyminiszter nemrég tett bejelentése ugyanis szertefoszlatta azok reményét, akik a hosszabbításban bíztak.
Ez azt jelenti, hogy a nagyobb projekteknek és a magánépítkezéseknek el kell készülniük 2019 végéig. Ellenkező esetben az árak hirtelen megugrására lehet számítani, amit nem biztos, hogy a vevők meg tudnak fizetni.
Kovács Kornél ingatlannet.hu
|