![](/img-cikk/vfeszt)
A visegrádi országok közreműködésével zajló négy napos könnyűzenei és színházi eseményen felléptek a négy ország legizgalmasabb fiatal együttesei, valamint a legnépszerűbb hazai zenekarok. A zenés programok mellett a környező országok színházi társulatai is bemutatták sikerdarabjaikat. A lengyel, cseh és szlovák színházi előadásoknak helyt adó cirkuszi sátorban minden délután megtelt a nézőtér. A szervezők a tavalyi évhez hasonlóan a V4 országokon kívül Ukrajnát is bevonták a színházi együttműködésbe, így az ukrán Voskresinnia Színház minden este látványos utcaszínházi előadással varázsolta el a közönséget. A fesztivál helyt adott egy két héten át tartó színházi workshopnak is, amelyen négy ország színészei vehettek részt. Az itt készült közös darabot utolsó este mutatták be. A leginkább mozgáson alapuló látványos fizikai színház Peter Handke ,,Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról” című drámája alapján készült. A három képből álló rendezői vízió középpontjában a világ teremtése és az élet körforgása állt.
A szervezők célja, idén is a kulturális sokszínűség és egyezőség bemutatása volt. A csodálatos Duna-parti helyszínen a fiatalok napközben együtt lazíthattak, de több közösségformáló program, például közösségi reggeli, sárkányhajózás a Dunán és környezetvédelmi installáció elkészítése is segítette az összekovácsolódást.
A szervezők ígérik, jövőre még több fellépővel és színes programkínálattal tér vissza a VéNégy fesztivál a váci Duna-partra.
Honlap: http://v4fest.eu/
Facebook: https://www.facebook.com/venegyfesztival/
Youtube: V4 Fesztivál Official
|