A városvezető felhívta a figyelmet, hogy a korábbinál jóval kevesebben kapnak jogosultságot a jövőben a főtérre való behajtásra, aminek köszönhetően a terület végre valóban teljesen sétatér jelleget ölthet, ahogyan az az átépítési tervekben szerepelt. Fontos tudnivaló, hogy az eddig a Fehérek temploma oldalfalánál lévő autóbusz megállót áthelyezték a piac bejáratánál kialakított gépjárműfordító elé.
![](/img-cikk/fotor2)
- Arra is felhívom a figyelmet, hogy a folyamatos munkarendben dolgozó közterület-felügyelet munkatársai a forgalmi változások bevezetésével párhuzamosan a jövőben kiemelt szigorral szankcionálják majd a piac torkolatánál való tiltott parkolást - hangsúlyozta Fördős Attila. A polgármester arról is szót ejtett, hogy az önkormányzat az idén is kiemelt támogatást biztosít a rászoruló családokban élő illetve a kiemelt tehetségű gyerekek nyári táboroztatására, különböző helyszíneken és turnusokban összességében száznál jóval több fiatalnak lehetett és lehet része ily módon vakációs élményekben.
![](/img-cikk/fotor1)
A korábbinál szigorúbban szabályozzák a főtéri behajtást (képünk illusztráció)
Forrás: vac.hu Fotó: KesziPress
|