A meghívás eredetileg négy Széchenyinek szólt, ám Gábor, Krisztián bátyja, valamint Tímea és Géza a család nagycenki mauzóleumának restaurálását felügyeli. A vendéget, aki feleségével, Széchenyiné Plesovszki Petrával érkezett, Czimmermann Judit intézményvezető köszöntötte. Ezt követően a diákok egy csoportja modern táncfantáziával rukkolt elő, aminek azért is örült a házaspár, mert mindketten táncművészek, a Varidance együttes tagjai. Róluk annyit, hogy a Táncművészeti Főiskola néptánc tagozatán végeztek, s több esztendei néptáncolás után váltottak, s a tíztagú együttesben világzenére alkot a társulat stílusban hozzá illő produkciókat.

   A 34 éves Krisztián nagy lelkesedéssel és szeretettel beszélt családja történetéről. Természetesen szóba került a „legnagyobb magyarként” számon tartott gróf Széchenyi István és munkássága, de megemlítette a korabeli, ugyancsak az ország javára munkálkodó Széchenyiket is, köztük Széchenyi Pált, akinek kilencedik mellékági leszármazottja, s aki a Rákóczi szabadságharcban jeleskedett, később pedig kalocsai érsek, majd győri kanonok volt.

   Közelebb az időben, szülei, nagyszülei sorsát idézte fel, akiket a Rákosi Mátyás vezette állam kisemmizett és a kitelepítettek szomorú sorsában is osztoztak. Vagyonukat később sem kapták vissza, a nagycenki kastélyt sem birtokolják, azzal együtt, hogy a család emlékeivel tele van az épület s ott van eltemetve Széchenyi István is. Az egyik diák kérdésére elmondta, hogy pillanatnyilag nem viseli a grófi címet, mivel azt 1945 után eltörölték, de a megváltozott rendszerben gondolkodik rajta, hogy anyakönyvezteti. Egyébként elmondta, hogy teljesen átlagos életet él, panellakásban laknak s mindkettejük számára jelenleg a tánc a legfontosabb foglalatosság.

   A világban szerte széjjel közel százhatvan leszármazott él jelenleg, időről időre, ha nem túl sűrűn összejönnek, hogy közösen emlékezzenek a dicső elődökre és erősítsék kapcsolataikat.

   Amint az látható is volt, felesége várandós és az egyik tanárnő kérdésére elmondta, hogy egy hónap múlva várják leányuk, Liliána világra jöttét. Hangsúlyozta, hogy mindig úgy élt és úgyis fog élni, hogy méltó legyen a Széchenyi névhez. Sajnos, azt tapasztalja, hogy az emberek nagy többségének Széchenyi Istvánnal véget ért a történelem. Ezért is fogadta örömmel a meghívást, hogy elmondhassa, ősei mit tettek az országért, a nemzetért.

Nagyszerű kezdeményezés a találkozó, mert, miként az intézményvezető asszony elmondta, a napjainkban tapasztalható tájékozatlanság olyan kínos dolgokat is eredményez, mint például az, amikor az iskolába olyan hivatalos levél érkezik, melyben a névadót nem az eredeti helyesírással hanem „Szécsényiként” írták. S a számos diákkérdés azt is jelezte, hogy a történelemkönyvek lapjain olvashatók mellett mennyire fontosak lehetnek az ehhez hasonló személyes találkozások a történelemmel.

Koncz Edina intézményvezető helyettes (balról), Czimmermann Judit intézményvezető, Széchenyiné Plesovszki Petra, Széchenyi Krisztián, Varga Tünde intézményvezető helyettes, Viski Tünde tanárnő 

   Végezetül átadták a vendégeknek az iskola évkönyvét, valamint a nagy múltú kerámia szakkörük által készített plakettet.