Az energetikai korszerűsítéssel és napelemek felszerelésével fejeződtek be a munkálatok, tudtuk meg Bajkó Ildikó igazgató asszonytól. Folytatásként pedig elkezdődik kilenc új tanterem építése.
Bajkó Ildikó igazgató
Ami pedig az ünnepi rendezvényt illeti, megnyitásként jeles vendégeket köszönthetett Bajkó Ildikó. Jelen volt az író leánya, Németh Magda, unokája Némethy László, dr. Nagy Attila, a Polgármesteri Hivatal aljegyzője, Vaczula Krisztina polgármesteri referens, Sipos-Vizaknai Gergely, református lelkipásztor és Kis-Simon László, az intézményi tanács elnöke, valamint nyugdíjas tanárok.
– Minden évforduló, kötődjön az kisebb vagy nagyobb eseményhez, megkülönböztetett figyelmet érdemel. Számunkra ilyen fontos esemény a Németh László hét – mondta az igazgató asszony. – A napokban az íróhoz kötődő vetélkedőt, rajzversenyt, mesemondó megmérettetést, sportversenyt rendeztünk s most ünnepi koncerttel zárjuk ezt a szép sorozatot.
Majd így folytatta: – Sok embernek van szerencseszáma, iskolánknak a nyolcas lehet az. Miért is? 110 éve, 1908-ban indult el az oktatás Gödön. Negyven éve épült fel iskolánk az Ifjúság közben, majd 1998-ban tíz tanteremmel bővült az intézmény. Névadónk emléktábláját 2008-ban avattuk fel s az idei évben kilenc új tanterem építése veszi kezdetét. S ugyancsak idén kaptuk meg a Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktár címet. Névadónk 1901. április 18-án született, akinek a nevét 1979-ben vettük fel, s ennek jövőre lesz a negyven éves évfordulója. S még egy érdekesség, amiben szintén szerepel a 8-as szám: a 17 éves gimnazista Németh László 1918 nyarán szeretett bele gödöllői nyaralása során a 13 éves Démusz Ellába, aki aztán egy életre társa lett.
Személyes emlékként idézte fel az igazgató asszony, hogy amikor ugyanitt volt diák, a felső tagozatos vers- és prózamondó versenyen Ella nénitől vehette át a jutalomkönyvet, egy Németh László kötetet.
Végül az író ma is figyelemre méltó gondolatát idézte: „Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját szép vigyázattal, csendben csiszoljam kristályba.”
Beszédét követően sor került a különböző versenyek, köztük a Németh László vetélkedő díjainak átadására, melyeket Németh Magdától és Némethy Lászlótól vehették át a megmérettetéseken jeleskedő diákok.
Az ünnepség folytatásaként a közönség Szavári Anita művészeti igazgatóhelyettes konferálásával a művészeti iskola hangszeres növendékeinek színvonalas koncertjét hallgathatta meg.
Záróakkordként az épület előkertjében sor került a hagyományos tujafa ültetésre, melynek során végzős diákok egy csoportja beszélt arról, hogy a fa generációk összetartozását jelképezi,
Az ünnepi hét este a művésztanárok koncertjével fejeződött be.
Felső tagozatosok versenyének győztesei:
Szakály Lilla, Rotter Dóra, Ráday Csilla, Gál Evelin
Katona M. István (Dunakanyar Régió) A szerző felvételei
|