![](/img-cikk/aszin1)
Sajtótájékoztatóval és kiállítás megnyitóval kezdődött a születésnapi ünnepség
A kiállítás része annak a programsorozatnak, amely a VI. színházi találkozót vezeti fel, amit a magyar kormányzat a 2017-2018-as uniós elnöksége alatt 50 millió forinttal támogat – mondta a színház direktora. A nívós kulturális programsorozat a júniusi V4 Szinházi Találkozó és Fesztivál váci rendezvényével zárul. A Váci Dunakanyar Szinház tevékenységében kiemelkedő helyet foglal el a V4-es kapcsolatok ápolása, melynek keretében olyan színházi előadásokat, programokat szerveznek, melyek jó alkalmat kínálnak arra, hogy a színházak és művészeik tanuljanak egymástól, új gondolatokkal, művészeti elképzelésekkel gazdagodjanak – mondta Kis Domonkos Márk. A jubiláló színház igazgatója örömmel idézte fel, hogy fél évtizedes fennállása alatt hat jelentős díjat nyert a Váci Dunakanyar Színház.
![](/img-cikk/aszin2)
Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója
– Színházakat bezárni könnyű, színházakat újranyitni nehéz. Egy tollvonással be lehet zárni egy épületet -, mint ezzel is tették korábban több alkalommal is, amely ma színházként funkcionál -, de újra indítani, megtölteni tartalommal, közönséget szervezni, karbantartani az épületet, az bizony nem egyszerű feladat. Ezért különös elismerés mindazok, akik ilyen keményfába vágták fejszéjüket, az értékes színházi kultúra közvetítésére, hagyományaink ápolására vállalkoztak – mondta elismeréssel a hangjában Kis Domonkos Márk igazgató felé fordulva.
![](/img-cikk/aszin3)
Dr. Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese
Dr. Rétvári Bence fontosnak nevezte a magyar kultúra gazdagítását, ápolását, a tradíciók továbbadását, hogy azt majd a felnövekvő generáció tagjai is élvezhessék. – Ezt a nemes küldetést vállalta magára ebben a régióban a Váci Dunakanyar Színház alkotóközössége – fogalmazott a politikus, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik ebben az alkotófolyamatban segítő szerepet vállaltak. – Gratulálok a társulatnak, amely a kormány 325 millió forintos támogatásának köszönhetően - a nyáron elkezdő felújítás eredményeként - megszépült, megújult környezetben fogadhatja a színházszerető közönséget – mondta a miniszterhelyettes, aki boldog születésnapot kívánva zárta ünnepi köszöntőjét, és reményét fejezte ki, hogy öt év múlva ugyanitt találkozhatnak mindannyian.
![](/img-cikk/aszin4) ![](/img-cikk/aszin5)
![](/img-cikk/aszin6)
(Vetési) Fotó: KesziPress
|