A beszerzett információk alapján az ismeretlen férfi a cselekmény elkövetésének idejében bordó színű régebbi ford fiesta típusú személygépjárművel volt a helyszínen, majd a cselekményt követően azzal távozott. Az eljárás során megállapítást nyert, hogy az elkövető fenti helyen több alkalommal és időpontban jelenik meg, mely során nem minden esetben a fentiekben megjelölt gépjárművel érkezik a helyszínre.
Az elkövetőről az alábbi információk állnak a hatóság rendelkezésére: Kb. 165 cm magas, átlagos testalkatú, 30-40 év körüli, roma származású férfi.
A Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a fenti ügyszámra hivatkozva az alábbi elérhetőségeken kéri azon sértettek jelentkezését, akik a fentiekben megjelölt helyszínen hasonló cselekmény sértettjeivé váltak, illetve akik a fenti cselekménnyel, vagy az elkövetővel kapcsolatosan információval rendelkeznek.
Forrás: pest.police.hu
|