Rozmaring Sándor, az Együtt-Korszakváltók Pártja Váci Szervezetének vezetője bevezetőjében kiemelte, hogy pártjuk a demokratikus ellenzék közös, koordinált országgyűlési képviselő-jelölt indulásában látja a politikai esélyt a kormánypárti jelölt legyőzésére. A Jobbik kivételével az ellenzéki pártok helyi vezetőivel és képviselő-jelöltjeivel tárgyalóasztalhoz ültek, de még nem jutottak megállapodásra.
- Mi azt képviseljük, hogy a választókerület több mint harminc településén egy koordinált jelölt álljon szembe a jelenlegi kormánypártok jelöltjével – hangsúlyozta Rozmaring Sándor, aki ezt követően beszámolt a demokratikus ellenzék képviselőivel folytatott „közös kávézásukról”, melynek egyik legfontosabb eredménye, hogy a DK-MSZP, LMP, Momentum, és az Együtt vezetői, képviselő-jelöltjei kijelentették, hogy nem egymás ellenfelei, céljuk a kormánypárti jelölt legyőzése.
Megállapították, hogy napjainkban a pártérdekek még felülírják a közös, koordinált ellenzéki jelölt indítását. – Ugyanakkor két szervezet bejelentette; a közös jelölt indítását támogatják – mondta Rozmaring Sándor, aki megállapodásukat betartva nem volt hajlandó felfedni, hogy az Együtt-Korszakváltók Pártja mellett melyik szervezet támogatja ezt a politikai elképzelést.
Mint elhangzott, március 6-án, az ajánlások összegyűjtése után újra leülnek egy „politikai kávéra”, hogy ismét konzultáljanak az együttműködés lehetőségéről.
Rozmaring Sándor a koordinált, közös jelölt indítását maximálisan támogató országgyűlési képviselő-jelöltként mutatta be dr. Jakab Zoltán Attilát, az Együtt-Korszakváltók Pártja választókerületi elnökét.
![](/img-cikk/jakabz)
Dr. Jakab Zoltán Attila és Rozmaring Sándor
Az ismert sebész főorvos bemutatkozásként elmondta, hogy 55 éves, két felnőtt gyermekével és feleségével egy családban él Vácott.
- Szakmai karrierem mellett az egészségügy szervezésével, irányításával foglalkozom – folytatta. - 2006-2014 között önkormányzati képviselő voltam városunkban, ellenzéki jelöltként 2010-ben már egy választáson jól szerepeltem, de országgyűlési képviselő még sosem voltam. Demokrata, haladó, szabad, igazságos szemléletem szókimondással, bátorsággal párosul – hangsúlyozta, majd arról beszélt, hogy felelősnek érzi magát gyermekeiért, a jövő nemzedékéért, az emberek igazáért, a méltó életkörülmények visszaállításáért, a közállapotok javításáért, a jogbiztonságért, a kiszámítható szakmai jövőért.
- Az Együtt-Korszakváltók Pártja szellemében a koordinált jelöltállítás elkötelezettje vagyok – jelentette ki. A választók bizalmából és felhatalmazásából Vác és környéke fejlődéséért kíván dolgozni. Ebben a politikai és szakmai tevékenységében számít a párt szimpatizánsai mellett a kiábrándult bizonytalanokra is.
- Nekik üzenem, hogy együtt sokan leszünk, többen bátrabbak vagyunk – jelentette ki dr. Jakab Zoltán Attila, aki az április 8-i választásra hívta fel a választókat, hogy részesei legyenek a jövőnek.
(Vetési) Dunakanyar Régió Fotó: KesziPress
|