Amikor a tavaly május végén az NB II-ben maradást kiharcolta a VS Dunakeszi női kézilabda csapata, már akkor lehetett tudni, hogy a mostani bajnokságban minden szinten szeretnének előre lépni. Ősszel a klub történetének egyik legjobb szereplésével a gárda úgy zárt az ötödik helyen, hogy a dobogótól mindössze két pont választotta el. Nem véletlen, hogy a téli felkészülés elején a szakmai munka irányítója is további előrelépésben bízott.
„A lányok keményen dolgoztak a szezon során, és ez az eredményeiken is meglátszódott. Ha végre elkerülne minket a sérüléshullám, akár az előrelépést sem zárnám ki a tavaszi szezon végeztével” – mondta Szénási István, a csapat vezetőedzője.
Most már volt vezetőedzője. Ugyanis a klub és a tréner útjai azóta elváltak. Mielőtt bárki azt hiszi, hogy nem voltak elégedettek a munkájával, az téved.
„Miután a kézilabda szakosztályunk egyre aktívabban részt vesz a mindennapos iskolai testnevelés órák megtartásában, így büszkén mondhatom, legalább négyszáz gyermek ismerkedett meg a sportággal. Közülük egyre többen szeretnék versenyszerűen is űzni a sportágat, így ennek mindenképpen meg kell teremtenünk az anyagi hátterét. Éppen ezért eldöntöttük, hogy az előttünk álló másfél év végére, azaz 2019 májusára megcélozzuk az NB I/B-be jutást. Ha sikerül a tervünk, a mostani támogatási rendszernek köszönhetően több taotámogatást kaphatnánk, így zökkenőmentessé válna a szakosztály működése. Istvánnak nincs még meg a másodosztályhoz szükséges edzői papírja, így váltanunk kellett a poszton. Szerettem volna, ha a klubnál marad, mint utánpótlás szakágvezető a fiúknál, ám ő ezt pár napos gondolkodás után elutasította” – elevenítette fel a változás történetét Temesvári István. A klubelnök azt sem titkolta el, hogy szeretné, ha a klub edzői kizárólag a VS Dunakeszinél dolgozzanak, és Szénási István esetében ez is egy kényes pont volt, hiszen a tréner a szintén a városban működő, és a Pest Megyei bajnokság B-csoportjában szereplő Kántor Anikó SE-ben is vállalt munkát.
A sportvezető elmondta, a váltás sajnos a csapat összeállítását is érintette, hiszen több játékos is távozott a klubtól, illetve ketten pedig anyai örömök elé néznek. Az új edző, Csuka Andrásné irányításával egy jelentősen átalakított és megfiatalított csapat lép majd pályára szombaton a Radnóti Gimnáziumban, hogy a tabellán éppen a Dunakeszi előtt álló solymáriakkal összecsapjon.
„Hiszek abban, hogy a lányok képesek lesznek jövő májusra kivívni a feljutást. Úgy érzem, a távozók helyére érkezett játékosok felnőnek a feladathoz, és Zsóka néni vezetésével sok örömet okoznak majd lelkes szurkolóinknak” – tette hozzá Temesvári István.
A csapat volt edzője lapunk kérdésére kijelentette, nagyon meglepte őt a döntés, de korrektül vált el a klubtól és a csapattól.
„Valóban hiányzik a B licencem, de a szeptemberben induló képzésre mindentől függetlenül beiratkozom. Edzői pályafutásom első felnőtt női csapata volt a mostani, sosem fogom őket elfelejteni. Mivel én továbbra is felnőttekkel szeretnék együtt dolgozni, ezért nem vállaltam el a felkínált lehetőséget. Nem jöttem el haraggal a klubtól, továbbra is követem majd az eredményeiket, akárcsak azoknak a játékosoknak a pályafutását, akik eligazoltak a csapattól. Nagyon szép időszakot töltöttem el a lányokkal, és ők is rengeteget adtak nekem” – fogalmazott Szénási István. illusztráció:pixabay.com
Molnár László Dunakeszi Polgár
|