A parkolásért a kijelölt helyeken hétköznapokon 8 és 18, szombaton 8 és 12 óra között kell fizetni, vasár- és ünnepnapokon a parkolás ingyenes. A mélygarázs folyamatosan üzemel, ott a nap minden órájában fizetős a parkolás.
Újdonság például, hogy 10 forintért 15 percig parkolhatunk, ám aki ennél hosszabb ideig szeretne megállni autójával a fizetős zónákban, annak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia. A belvárosi részeken óránként 400, a külső területeken 300, míg a mélygarázsban 200 forint egy óra.
Fontos tudni, hogy az 1-es, tehát a drágább díjzónában megváltott jegy a 2-es, alacsonyabb áru díjzónában is érvényes, fordítva azonban nem működik a dolog!
A parkolók használatára bérletet is lehet váltani, ennek feltétele, hogy az autó tulajdonosa a gépjárműadót az önkormányzatnak rendszeresen megfizesse. A bérletek ára a korábbiakhoz képest változott: magánszemélyek esetében az 1-es díjzónában egy éves bérlet ára 136 ezer, a 2-esben 88 ezer forint az első autó után.
MTI fotó
A mélygarázsban egy egésznapos, egy esztendőre szóló bérlet ára 132 ezer forint. Minden övezetben válthatók rövidebb időszakra – például egy hónapra – érvényes bérletek is. A mélygarázs övezetében lakóhellyel és tartózkodási hellyel rendelkező, de az ingatlanon belül gépkocsi-beállóval nem rendelkező magánszemélyek a mélygarázsban kedvezményes bérlettel parkolhatnak. A kedvezmény mértéke az első gépjármű esetében a bérletárak 70 %-a, a második gépjármű esetében a bérletárak 40 %-a. A bérlet kiadásának feltétele a jegyző által kiállított és az üzemeltető részére átadott, jogosultságot bizonyító igazolás.
A mélygarázs parkolóhelyeit igénybe lehet venni: a) a helyszínen váltott vonalkódos jeggyel, b) nappali bérlettel 06.00-18.00 óráig, c) éjszakai bérlettel 18.00-6.00 óráig, d) egész napos bérlettel 0.00-24.00 óráig e) kombinált bérlettel (mely a térfelszínen és a mélygarázsban történő parkolásra is jogosít)
FONTOS: a mélygarázsban megváltott jegyet mindig vigye magával! A mélygarázsba való visszatéréskor ugyanis az autós csak a parkolójeggyel tud az ajtóknál lévő leolvasást követően eljutni kocsijához! Elvesztésekor az ajtóknál lévő kommunikációs gombot megnyomva jelezni tudnak a parkoló kezelőinek, hogy engedjék be. Ezt követően pótjegyet kell váltani.
Az elmúlt időszakban számos javaslatot fogalmaztak meg a polgárok, többen a magas bérletárakra panaszkodtak. A beérkezett észrevételek egy része mérlegelésre alkalmas és ezeket figyelembe véve már dolgoznak a parkolási rendelet módosításán, amely várhatóan február 22-én, a testület soros ülésén kerülhet napirendre – tudtuk meg a városházán.
Ha valaki tehát bérletet szeretne venni, s nem sürgős a dolog, érdemes megvárnia a döntést, mert remélhetően mérséklik a jelenlegi árakat.
Fotó:KesziPress
Fotó:Furucz Zoltán
Egy sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva Fördős Attila polgármester azt mondta: a parkolási ügyeket „családbarát módon” fogják intézni, hiszen a város már többször bizonyította és ezt kitüntetések is igazolják, hogy kiemelten figyelnek a döntéseknél a családokra. Hozzátette: ez azt is jelenti, hogy a fizetős parkolás első napjaiban tart még a türelmi időszak, ezért a szabályszegőket még csak figyelmeztetik.
További fontos információk forrása lehet Vác Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2017. (XII. 15.) önkormányzati rendelete a parkolás szabályozásáról és a várakozóhelyek igénybevételének rendjéről. A helyi jogszabály a városháza honlapján olvasható el. A változásokról a Váci Városfejlesztő Kft oldalán egy rövid tájékoztató is megjelent.
Furucz Zoltán Dunakanyar Régió
|