Látásuk szerint a házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára. A házasságban a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.
A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt.
Rendezvényünk ideje: 2018. február 10. 16:00 óra
Rendezvények helye: Vác, Credo-ház (Káptalan utca)
A rendezvény előadója Dr Beer Miklós püspök atya
Bemutatkozik a Házas Hétvége mozgalom.
Sok szeretettel várunk mindenkit a rendezvényünkön!
![](/img-cikk/hazass)
Komjátiné Bartos Nóra Nagycsaládosok Váci Egyesülete noe.vac@freemail.hu +36704085907
|