A váci Nagypréposti Palotában tartott rendezvényen elsőként Harrach Péter, a választókerület több mint harminc településének lakosságát az országgyűlésben húsz éven át képviselő politikus méltatta a Fidesz és a KDNP helyi szervezetei által országgyűlési képviselő jelöltnek ajánlott dr. Rétvári Bencét, a választókerület elnökét, az Emberi Erőforrások miniszterhelyettesét. Mint fogalmazott; a fiatal, ám rendkívül ambiciózus politikust az elmúlt időszakban végzett közös munkájuk és felkészültsége alapján őszinte meggyőződéssel ajánlja a választópolgárok bizalmába. – Bence e rövid idő alatt már többet elért, mint én! – mondta tiszteletre méltó politikusi eleganciával.
![](/img-cikk/revi1)
Harrach Péter két évtizeden át képviselte a több mint harminc településből álló Pest megyei 4. számú választókerület polgárait, akik bizalmába ajánlotta dr. Rétvári Bencét
– Dr. Rétvári Bence teljesítményét dicséri, hogy igen rövid idő alatt jelentős fejlesztések kezdődtek el a választókerületben – jelentette ki Harrach Péter, aki szerint politikus társával az itt élő közösségek és az önkormányzatok egyaránt jól járnak, mert egy tehetséges, a konstruktív együttműködés iránt elkötelezett személyiség.
Balog Zoltán a nagy sajtóérdeklődéssel övezett eseményen külön köszöntötte a minisztérium által a közelmúltban kitüntetett Pálos Frigyes atyát, a térség polgármesterei, egyházi méltóságai között helyet foglaló, a magyar rádiózás kiemelkedő személyiségét, a Zebegényben élő 87 éves Bőzsöny Ferencet, a Kossuth-díjas Bogányi Gergelyt, a rendezvénynek otthont adó Vác polgármesterét, Fördős Attilát. A régió jeles személyiségei között ott volt a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán, a Váci Kajak-KenuBarátiKör Egyesület elnöke is.
![](/img-cikk/revi2)
Balog Zoltán miniszter úgy jellemezte dr. Rétvári Bencét, hogy "ő az, aki a munka elől soha nem tér ki"
A miniszter helyetteséről, dr. Rétvári Bencéről elmondta; munka elől soha nem tér ki, mindig lehet rá számítani. „A politikában ez nagyon fontos, mert mindennap meg kell dolgozni a választók bizalmáért” – tette hozzá Balog Zoltán, aki szerint az ellenzéktől nemcsak jobbnak kell lenni, hanem önmagukhoz viszonyítva is jónak kell lenni. „Rétvári Bence olyan személyiség, aki érti és képes az országos és a világpolitikai folyamatok legfontosabb üzeneteit lefordítani és közvetíteni miközben érzékeny a helyi ügyek iránt is.” – jelentette ki a miniszter, aki példaként sorolta a tárcájához tartozó ágazatokat, mint pl. a kultúra, az egészségügy és a sport területén, Vácon és a régióban megvalósuló fejlesztéseket, amelyekért rengeteget dolgozott dr. Rétvári Bence. "Két lábbal áll a földön, a hétköznapokban él, ismeri az emberek problémáját, mindig segít a rászorulókon, tudja min kell javítani és aktívan tesz is érte" - mondta Balog Zoltán.
A miniszter a képviselő jelölt munkabírását, teljesítményét érzékeltetve elmondta, hogy 2014 óta 1200 alkalommal szólalt fel a parlamentben, amivel abszolút magyar bajnok.
Balog Zoltán reményét fejezte ki, hogy az „őrségváltás” sikeres lesz, mert Harrach Péter megalapozta a korrekt és tartalmas együttműködést a települések polgármestereivel, akikkel dr. Rétvári Bence országgyűlési képviselőként tovább folytathatja az itt élő közösség érdekében végzett munkát. – Miniszterként, barátként is jó szívvel ajánlom az önök bizalmába Rétvári Bencét – zárta beszédét Balog Zoltán.
Dr. Rétvári Bence megköszönte támogatói bizalmát és – beszédének legfontosabb üzenetét úgy lehetne összefoglalni – kijelentette; „Ahol munka van, ott számíthatnak rám ezentúl is”.
![](/img-cikk/revi3)
Balog Zoltán, dr. Rétvári Bnece, Harrach Péter
Vetési Imre (Dunakanyar Régió) Fotó:KesziPress
|