A fővárosi TOPcsapat úgy érkezett Vácra, hogy mind a tizenhárom korábbi bajnoki mérkőzését megnyerte, 26 ponttal vezeti a tabellát a BL győztes Győr előtt. A vendéglátó hazai együttes eddig tíz mérkőzést játszott, hét győzelem és három vereség Szilágyi Zoltán vezetőedző lányainak a mérlege.
Már a mérkőzés kezdetét jelző sípszó előtti percekben óriási volt a hangulat a váci arénában, ahová nagyon sok ferencvárosi szurkoló is elkísérte Penaékat. Vác kezdte a találkozót és két kiváló idegenlégiósa, De Souza és Radolsavljevic révén rögtön magához ragadta a vezetést, ami után egészen a 6. percig „futott” az egyenlítésért az FTC, amit főleg Penának köszönhette, aki négyszer is betalált Arenhart kapujába.
Szilágyi Zoltán lányai remekül játszottak, magabiztosak voltak, egyáltalán nem voltak megilletődve nagynevű ellenfelüktől. Az első tízpercben Vác egyenrangú ellenfele volt Elek Gábor együttesének, amely csak ekkor tudott először vezetni. Egy góllal. Továbbra is rendkívül szoros és izgalmas volt a találkozó, öröm volt nézni a váci lányok ambiciózus játékát, akikről sugárzott, hogy bíztak önmagukban és egymásban, aminek meg volt az eredménye, mert egészen az első félidő végéig vezettek, vagy „csak” nagy küzdelem árán tudta döntetlenre hozni a mérkőzést a Fradi. A váci hölgykoszorú két vezéregyénisége, a kapuban Arenhart, és De Souza volt, aki a játékszervezése mellett többször megzörgette az egykori váci kiválóság, Bíró Blanka hálóját.
A két szurkolótábor fergeteges hangpárbaja adta a „háttérzenét” a pályán már-már gigászi küzdelmet vívó két csapatnak, amelyek minden energiájukat mozgósítva küzdöttek, hogy a maguk javára billentsék el a találkozó végkimenetelét. Egészen a 29. percig ebben a váciak bízhattak jobban, amikor a kiváló horvát jobbszélső, Jovetic remek találatával ismételten magukhoz ragadták a vezetést, ám egy perc sem pergett le az órán, amikor Faluvégi kiegyenlített. Hat másodperccel az első félidő vége előtt a holland Snelder révén újra átvette a vezetést az FTC.
Szünet után vendég góllal folytatódott a találkozó, a váciak hátrányukat a 34. percben dolgozták le (19-19), ám fél percen belül Kovacsics jóvoltából újból az FTC-nél volt az előny, amit folyamatosan növelt. A találkozónak volt olyan periódusa, öt perccel a vége előtt, amikor hét góllal is vezettek, ami végül hatra csökkent (28-34).
A publikum látványos, gól gazdag, remek egyéni teljesítményekkel „fűszerezett” találkozót láthatott, melyen a hazai hölgykoszorú a hat gólos különbség ellenére is méltó ellenfele volt a bajnokságot pontveszteség nélkül vezető, BL szereplő FTC-nek.
A mérkőzés végére a váci játékosok elfáradtak, jobb védekezésével, a lefordulásokból indított gyors támadásaival a rutinosabb FTC megérdemelten győzött, ám az is jól kirajzolódott, hogy Vácon remek szakmai munkát végeznek, Szilágyi Zoltán együttese felzárkózott a magyar női kézilabda bajnokságot uraló csapatok élmezőnyéhez.
![](/img-cikk/gyozelem)
Képünk a váci csapat egy korábbi győztes mérkőzése után készült
Vetési Imre (Dunakanyar Régió) Fotó:KesziPress
|