„Mondhatni, igencsak korán kezdtem el a sportággal való ismerkedést, hiszen a szüleim már öt hónaposan babaúszásra vittek. Ott ragadtam az uszodában, és azóta az UTE versenyzőjeként úszom. Nem egyszerű, hiszen az iskola mellett heti hat alkalommal medencés edzésem van a Komjádiban, míg emellett háromszor, kedd – csütörtök – szombat ritmusban tornatermi edzésre is járok” – fogalmazott a születésnapját éppen január 15-én ünneplő Petra.
A kis tehetség két éve versenyez, és az eddigi eredményei alapján minden megvan benne ahhoz, hogy igazi klasszis váljon belőle. Saját bevallása szerint a rövidtávokat kedveli, és noha kedvenc úszásneme a pillangó és a vegyes, mégis háton volt eddig a legeredményesebb.
![](/img-cikk/Borsos Petra)
„Tavaly már egyre eredményesebben szerepeltem, és valamennyi versenyről érmekkel térhettem haza. Kedvencem pillangó és vegyesúszás, erősségem a mellúszás, de milyen érdekes, hogy hátúszásban hozom a jobb eredményeket, eddig öt arany, kilenc ezüst és hat bronzérmet szereztem ebben az úszásnemben” – sorolta szinte egy szuszra a kislány.
Természetesen nyáron ott volt a Budapesten rendezett vizes-világbajnokságon, és szurkolt a magyaroknak.
„Végig az járt a fejemben, ha egyszer én is megérhetném azt a nagy pillanatot, amit Katinka...” – sóhajtott.
Szülei mindenben támogatják, neki tényleg csak a tanulásra és a sportra kell odafigyelnie. Örül annak, hogy végre Dunakeszin is felépült az uszoda, és bízik abban, hogy a „hazai medencében” is kaphat majd edzési lehetőséget. Bízik abban, hogy idén is képes lesz a legjobbat kiúsznia magából. Mindenesetre lesz hol bizonyítania.
„A hétvégén rendezik a diákolimpiát, ahol természetesen én is indulok. A júliusi, Győrben megrendezendő országos bajnokság előtt több hazai és nemzetközi versenyen is rajtkőre állok” – avatott a 2018-as terveibe Petra, akinek mi más lenne a hobbija, mint gyűjteni a nagy példaképekkel készített közös fotókat, illetve kedvenc sportágáról a híreket.
„Hosszú Katinkával és Kenderesi Tomival már van közös fotóm” – árulta el a lovakat is kedvelő kislány.
S. L. - M. L. Dunakeszi Polgár
|