Ezt a támogatást az Opus Dei saját forrásból, hitelből és adományokból egészítette ki, így 270 millió forint áll rendelkezésükre, hogy megvalósítsák az első magyar központjukat – mondta el Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese. Hangsúlyozta, hogy fontosak az ilyen lelkigyakorlatos házak, hiszen ahogy a körülöttünk lévő világ, úgy a problémáink is változnak – és bár az alapvető értékek maradtak, a változó problémákra a hit, az egyház, és az Opus Dei itt segítséget tud nyújtani. Bízunk benne, hogy sokak számára, akiknek eddig is egyfajta töltődést jelentett a Dunakanyar, Kismaros, Verőce, vagy a környező települések, számukra egy belső, hitbéli, lelki töltődésnek is duplán ad helyet Kismaros, hamarosan már nem csak a hegyen, hanem a Duna parton is – húzta alá Rétvári Bence országgyűlési képviselő.
![](/img-cikk/lelki1)
A házban közel húsz főt tudnak fogadni, amelynek egyik legfontosabb helyisége a kápolna lesz, valamint közösségi terek, szemináriumi szobák is várják majd a lelkigyakorlatokra, workshopokra, konferenciákra érezőket – ismertette Nagy Péter Tibor, a Duna Egyesület elnöke. Hozzátette: az emberi és keresztény értékek módszerével tudják majd feldolgozni a mindennapi életben felmerülő konfliktusokat, de a fiataloknak és időseknek egyaránt ajánlják kirándulóhelyként is.
![](/img-cikk/lelki2)
Neubauer Rudolf, Kismaros polgármestere kiemelte, hogy a korábban elhanyagolt épület új formát öltve, korszerű megjelenéssel és korszerű lelki támasszal várja majd az ide látogatókat. Hozzátette, örülnek neki, hogy a kismarosi templom és a Ciszterci nővérek mellett ez már a harmadik lelki feltöltődést nyújtó lehetőség lesz a településen.
![](/img-cikk/lelki3)
Fotó: Váli Miklós
|