Tuzson Bence kiemelte, hogy januártól havi 35 ezerre nőtt a kétgyerekesek családi adókedvezménye. Ez az intézkedés 396 ezer családot érint. A családi adókedvezmény 2011 és 2018 között ezzel már 1900 milliárd forintot hagy a gyermekes családoknál. Miközben január 1-től a minimálbér emelkedésének köszönhetően nő a gyed összege egyről két évre, a duplájára emeljük a diplomás gyed időtartamát. Újabb támogatást kapnak a jelzáloghitelesek. Ezen családok tartozása a harmadik, vagy további gyermekek megszületése esetén gyermekenként 1-1 millió forinttal csökken, ez igaz a később felvett hitelekre is. Az első gyermek vállalásakor az édesanya fennálló diákhitelét felfüggesztik, a másodiknál a tartozása felét elengedik, a harmadiknál pedig az egészet. A közétkeztetés területén is nagyot léptünk előre. Míg a baloldali kormány idején 27 milliárd forint, idén már 79 milliárd forint jut közétkeztetésre, így a gyerekek nagy többsége ingyen tud étkezni.
De nemcsak ők, hanem a nyugdíjasok is számíthatnak a kormányra – mondta az államtitkár, aki részletezte: a kormány célja, hogy a gazdaságunk évről évre javuló teljesítményét a nagyszülők nemzedéke is érezhesse. Az elmúlt években megteremtettük a méltóságteljes, tisztességes időskor feltételeit, s az idén további 3 százalékkal, átlagosan mintegy havi 4 ezer forinttal emelkednek a nyugdíjak. Amennyiben a Fidesz-KDNP folytathatja a kormányzást és a gazdaság továbbra is bővül, akkor várhatóan az idén is módunkban áll majd nyugdíjprémiumot folyósítani, a költségvetésben erre 32 milliárd forintos fedezetet különítettünk el. A kormánypártok eltökéltek a Nők40 program folytatásában is. Ennek sikerét és népszerűségét jelzi, hogy eddig már több mint 200 ezren éltek a lehetőséggel, az idén pedig 260 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra – nyilatkozta lapunknak Tuzson Bence, térségünk országgyűlési képviselője.
Tuzson Bence államtitkár
Az elmúlt években azért dolgoztunk, hogy segély helyett munkából éljenek a magyarok, és mindenki, aki tud és akar, az dolgozhasson. Sokat léptünk előre, hiszen a munkanélküliség 12%-ról rekord alacsony szintre, 3,8%-ra esett vissza 2010 és 2017 között hatéves bérmegállapodás teszi lehetővé, hogy az idén januártól emelkedjen a minimálbér és a szakmunkás minimálbér összege is – ismertette a képviselő. Mint mondta, az előbbi 8 százalékkal, utóbbi pedig 12 százalékkal lesz magasabb az idén. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy 2010 óta a minimálbér 88 százalékkal, vagyis 73 500 forintról 138 ezerre, a szakmunkás garantált bérminimum pedig több mint 100 százalékkal, 89 500 forintról 180 500 forintra emelkedett.
2018 januártól a kormány gyakorlatilag az összes, a hatáskörébe tartozó ágazatban emeli a béreket és az illetményeket – tájékoztatta lapunkat Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, a térségünk országgyűlési képviselője. Folytatódnak az ágazati béremelési programok, magasabb bérre számíthatnak a rendvédelem területén, a felsőoktatásban és az állami vállatoknál dolgozók is. Átlagosan újabb 5%-kal nő a rendőrök illetménye 2018. január 1-jétől. A rendvédelmi dolgozók életpálya modellje keretében a rendőrök illetménye 2015 és 2019 között átlagosan 50%-kal emelkedik. A kormány célja, hogy a magyar családok biztonságát védő rendőrök anyagi megbecsülése javuljon és a fiatalok számára még vonzóbb legyen a rendvédelmi életpálya. A katonák illetménye szintén további 5 százalékkal emelkedik – ezért 2010-től számítva a végrehajtói állomány illetménye több mint 70 százalékkal (átlagosan bruttó 140 ezer forinttal) emelkedett. Januártól tovább nő a vasutasok, a postai dolgozók, a regionális közlekedési és víziközmű társaságoknál dolgozók bére. Így 2017 és 2019 között átlagosan 30%-os béremelés történik e vállalatoknál, a 2018-as béremelés mértéke átlagosan 12%. Az állami fenntartású felsőoktatási intézményekben oktatói, kutatói és tanári munkakörben foglalkoztatottak esetében 2016. január 1-től 15 %-os, majd 2017-ben és 2018-ban a már megemelthez képest további 5-5%-os bérrendezés valósul meg.
Az egészségügyben is jelentős előrelépés történt. Az ápolók bére 2016 és 2019 között 65%-kal emelkedik, a mentősöké ennél is nagyobb mértékben, a szakorvosok és szakgyógyszerészek bére két év alatt 207 ezer forinttal nőtt. Több pénzt kapnak a rezidensek, a védőnők, a háziorvosok és házi gyermekorvosok is. 2012 óta a mostani béremelésekkel együtt a kormány eddig 400 milliárd forintot fordított az egészségügyi dolgozók béremelésére. Folytatódik Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztése, a következő években 700 milliárdot költünk a fővárosi és Pest megyei kórházak, fejlesztésére, összesen 25 kórházban, illetve 7 önálló szakrendelőben valósul meg fejlesztés.
Dávid Szonja Dunakeszi Polgár Fotó: Ligeti Edina
|