![](/img-cikk/javi1)
Az értekezleten Rétvári Bence elmondta, hogy még a múlt év végén döntött a kormány a 150 ezer embert ellátó kórház több mint ötmilliárd forintos fejlesztési támogatásáról, amelyből új járóbeteg-ellátó épülettömb jön létre és korszerűsítik a már meglévő épületeket. A támogatás lehetőséget ad új laboratóriumi, diagnosztikai eszközök vásárlására, orvosi és informatikai berendezések beszerzésére is. Az államtitkár hozzátette, hogy a beruházások elsődleges célja a járóbeteg-ellátás fejlesztése; a betegek száma a váci vonzáskörzetben megközelíti az évi 500 ezret. Rétvári Bence beszélt arról is, hogy a kórházban nem ez az első fejlesztés az elmúlt időszakban, hiszen mintegy 4,5 évvel ezelőtt már megvalósult egy csaknem 2 milliárd forintos beruházás.
![](/img-cikk/javi2)
Dr. Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese, országgyűlési képviselő
Hangsúlyozta, hogy a most odaítélt összeg a legnagyobb az Egészséges Budapest Program második ütemében, vagyis kiemelt támogatást jelent. Az államtitkár szólt arról: ez nem az egyedüli támogatás, amelyet Vác és környezete kapott, hiszen például 3 milliárd forintból megújul a város belső része és a múzeumi negyed is 1 milliárdos támogatásban részesült. Hozzátette, hogy a város 5 milliárd forintból egy többfunkciós csarnokot is kap az elkövetkező három évben.
Rétvári Bence beszédében kiemelte, hogy a kormány kiemelten kezeli az egészségügyi dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülését is.
![](/img-cikk/javi3)
Mészáros János, helyettes államtitkár
A rendezvényen sajtónyilvános részén részt vett és felszólalt Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár, dr. Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója, akik szakmai támogatásukról biztosították a kórház új főigazgatóját, melyre kértek az összdolgozói értekezlet résztvevőit is.
![](/img-cikk/javi4)
Fördős Attila, Vác polgármestere
Fördős Attila (Fidesz-KDNP), Vác polgármestere felszólalásában érzékletes összehasonlítást tett a határon túli és az anyaországban élő magyarok egészségügyi ellátásának helyzetéről, az ellátórendszerek minőségében mutatkozó különbségekről. A város és a kórház kapcsolatára utalva reményét fejezte ki, hogy az új vezetéssel sikerül lezárni azokat a ma még nyitott ügyeket, amelyek megoldására az elmúlt időszakban nem volt különösebb hajlandóság az intézmény részéről.
![](/img-cikk/javi5)
Dr. Urbán Edina, a Jávorszky Ödöm Kórház főigazgatója
A sajtónyilvános összdolgozói értekezlet végén – melyen jelen volt a város országgyűlési képviselője, Harrach Péter, és Vác két alpolgármestere, Pető Tibor és Mokánszky Zoltán is - bemutatkozott a kórház új főigazgatója, a több évtizedes intézményvezetői gyakorlattal rendelkező dr. Urbán Edina, aki elmondta, hogy a jövőben a betegellátás folyamatát is optimalizálni kívánják.
(Vetési) Dunakanyar Régió Fotó: KesziPress
|