![](/img-cikk/csari1)
Fördős Attila polgármester
A sajtótájékoztatót megnyitó Fördős Attila polgármester elmondta, hogy a váci multi funkciós sportcsarnok ötlete a budapesti olimpia megrendezésével kapcsolatban merült fel először elsősorban a Magyar Kézilabda Szövetség részéről. Mint elhangzott; az épülő létesítmény alkalmas lesz nemzetközi kézilabda, röplabda, kosárlabda mérkőzések rendezésére.
- Az eredeti tervek szerint bizonyos selejtező mérkőzéseket itt, Vác városában, ebben sportlétesítményben rendeztek volna – mondta a polgármester.
Dr. Rétvári Bence, az EMMI miniszter-helyettese, parlamenti államtitkára Vác és a térség életében rendkívül pozitívnak és fontosnak nevezte a kormány döntését, mely biztosítja a sport- és rendezvénycsarnok felépítéséhez szükséges anyagi forrást.
![](/img-cikk/csari2)
Dr. Rétvári Bence államtitkár
- Nyilván a városnak az eddigi élete is igazolja azt, hogy a városnak szüksége van akár kézilabda kapcsán, akár sportesemény kapcsán, akár kulturális- vagy más rendezvények kapcsán egy nagyobb, kb 3300 embert befogadni képes rendezvénycsarnokra. A kormány ezt a kérdést megvitatta és támogatta a váciak kérését és öt milliárd forintot biztosít erre a következő években. Idén egymilliárdot, 2018-ban újabb egymilliárdot, a fennmaradó részt pedig 2019-ben – jelentette be Rétvári Bence, aki hozzátette, hogy a létesítményhez mélygarázs és térfelszíni parkoló is épül.
A kivitelezést a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Üzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. végzi – jelentette be a miniszter-helyettes, aki azt is ismertette, hogy a megrendelő Vác Város Önkormányzata, míg az üzemeltető a Váci Sport Közhasznú Nonprofit Kft. lesz.
- Nemzetgazdasági szempontból kiemelt fontosságúnak nyilvánította a kormány a váci multifunkcionális sportcsarnok megépítését, hogy megkönnyítse az engedélyezési eljárást, illetve a megvalósítás folyamatát. A határozat szerint közel 5 milliárd forint áll rendelkezésre, hogy 2019 végéig elkészüljön a létesítmény – húzta alá Rétvári Bence, aki szerint a fejlesztés jelentős minőségi változást Vác és a térség kulturális, és sportesemények megrendezésében.
![](/img-cikk/csari3)
Pető Tibor alpolgármester
Pető Tibor alpolgármester tájékoztatója elején úgy fogalmazott, hogy a Nemzet Sportvárosa -, melyben két NB I-es kézilabda csapat van – eddigi teljesítményével rászolgált a multi funkciós csarnok felépítésére. A sportberuházástóriási előrelépésnek nevezte, amely reményeik szerint megoldja a kézilabda és a teremsportok létesítmény gondjait.
– Megoldja azt az évtizedes problémát, hogy a meglévő sportcsarnokunk egyben két középiskola tornatermeként is szolgál és állandó nehézséget okozott nap, mint nap a működésben az, hogy akár az utánpótlás, vagy akár felnőtt csapataink megfelelő edzésmunkája, az oktatás, a mindennapos testnevelés oktatási helyszíneit biztosíthassuk – jelentette ki az alpolgármester.
![](/img-cikk/csari4)
A 4400 m2 összterületű épület alatt egy 132 gépjármű befogadására alkalmas mélygarázs is kialakításra kerül, míg a felszínen 220 parkoló épül. A rendelkezésre álló forrás tartalmazza a szükséges színpadtechnikai berendezések beépítését is, így a multifunkcionális létesítményben nagyobb kulturális rendezvények is megtarthatók lesznek majd.
A létesítmény látványtervét közösen mutatta be Fördős Attila polgármester, Pető Tibor alpolgármester és Rétvári Bence államtitkár. Fördős Attila polgármester köszönetet mondott a kormánynak a döntésért, valamint Vác Város Főmérnökségének a látványtervek, és az előzetes tervek elkészítésért.
![](/img-cikk/csari5)
![](/img-cikk/csari6)
![](/img-cikk/csari7)
![](/img-cikk/csari8)
![](/img-cikk/csari9)
|