Adventi lépések

Korunk embere különleges viszonyba került a karácsonnyal. A mindent elfoglalni akaró üzleti szemlélet, nem csak a boltok polcaira költözik be egyre korábban, hanem lelkünket is kibillentve a csendes önvizsgálat lehetőségéből, a szerzés és birtoklás érdekelvű viszonyai közé húzza. Képesek vagyunk-e létezésünk csodáját visszafoglalni, az adventi várakozás és eljövetel bizonyosságának megrendítő élményét megragadva, lelkünket az isteni ajándék karácsonyi elfogadására hangolni. Az adventi időszak egyszerű, mégis érték teremtő lehetőségét építve magunkban és közösségeinkben meg kell próbálnunk elvinni lelkünket a betlehemi bölcsőhöz, hogy a karácsony ne csak ajándékot hozzon, hanem a szeretet semmivel sem pótolható élményét és érzését is. Nem árt, ha időnként – legalább gondolatban – odaugrunk életünk azon pontjára, ahonnan már nincs előre, csak befelé és fölfelé, amikor már fölösleges minden tervezés, talán még visszafelé lehet nézni, s meglátni mindazt, amit helyesen vagy helytelenül tettünk. Oda kell állnunk a Tragédia Ádámjával a végzet sziklájára a semmi gyötrő és szédítő mélysége fölé, ahonnan egyedül nincs kiút, csak az Istenre való ráhagyatkozással. Nos, úgy hiszem, életünk eme rendkívüli időpontjában, az életre való rátekintés olyan különleges állapotában lehetünk, amikor rádöbbenhetünk létezésünk addig korlátozottan felfogható csodájára, az isteni ajándék igazi és megkapó szépségére. Arra, hogy a mindenható ránk is gondolt, hitte, hogy a világ általunk is gazdagabb és szerethetőbb lehet. Az Istennek terve van minden élővel, így velünk is. Megértjük-e, hogy Isten a legnagyobb ajándékot adta nekünk, azt, hogy társai lehessünk a teremtésben, az élet csodájának kiteljesítésében éppen saját sorsunk formálása által. Fedezzük fel, hogy minden nap, minden perc, életünk minden pillanata ajándék, melyben az önmagunkra ismerés útja, a másokkal való kapcsolatainkban teljesedhet ki.

Az idei adventi időszakot alakítsuk úgy, hogy abban az isteni akarat alkotó, teremtő részesei és segítői legyünk. Az advent négy kicsiny lépése, amely nem kíván óriási erőfeszítést, csak némi figyelmet, kitartó elszántságot, az önmagunkban rejlő jó felismerését és aktivizálását.

Melyek lehetnek ezek az egyszerű lépések?

 Első lépésként: TEREMTS BÉKÉT MAGADBAN!

Senki sem tökéletes, de mindenki különleges és egyedi valamiben. Ott van benned, amit csak Te adhatsz. Formáld úgy magad, hogy azzal ne csak jobbá, de szerethetőbbé is legyél. Mások hibáinak meglátása néha túlságosan is egyszerű, s valljuk be, igen könnyen is megy. Ugyanakkor önmagunk vizsgálatában gyakran maradunk felületesek, megértők és elnézők, miközben önmagunk tökéletesítése, jobbá tétele van igazán hatalmunkban. Nem kell ahhoz nagy belátás, hogy megértsük: nem leszünk sohasem hibátlanok, sőt bűn nélküliek sem.

Belső békénk megteremtésében fontos lépés tehát tisztán látni önmagunkat. No de hol van a tükör, amely képes megmutatni, milyenek vagyunk valójában. A tükröt Jézus tartja elénk azzal az életúttal, amelyet a betlehemi bölcső és a kereszthalála utáni feltámadása közé feszített ki. Egyszerűség, tervszerűség, elszántság, odaadás, alázat, kitartás és alávetettség az Őt küldő akaratának. Jézus a szeretet parancsának való alávetettséggel nem csupán hitelesíti a legfőbb parancsot, de az ember iránti szeretetének új dimenzióival kiteljesíti azt, felemeli abba a magasságba, ahol minden kor embere számára elérhetővé és követhetővé válik. Azt üzeni számunkra, hogy az élet legmélyebb titka nem a tudomány képleteiben rejtezik, nem is az írástudók és más hatalmasságok birtokolják, hanem teremtésünk kezdetétől a lelkünkben létezik. Tehát a tükör ott van kivétel nélkül minden emberben, jókban és a rosszakban, erősekben és gyengékben egyaránt. Néha gyengéden szólít, időnként riadtan kiált, de mindig kitartóan vezet és jelez, ha van szemünk a látásra és van fülünk a meghallásra.

Korunk embere a gyorsuló idő foglyává lett, úgy került térben és időben is önmagán kívülre, hogy elhitte, a birtoklás teszi gazdaggá. S ma, amikor egyre gyakrabban szembesül azzal, hogy fogyasztóvá és birtoklóvá lefokozott énje nem tud vágyainak határt szabni, képtelen visszavonulni belső világának békét teremtő esélyét keresni, hanem a virtuális világ megannyi zsákutcáját választja, ahol valódi énjétől megfosztva, önön lelkétől végleg eltávolodva, csalóka illúziók börtönébe zárja magát.

Amikor tehát az idei adventben a betlehemi bölcsőhöz közeledve meggyújtjuk az első gyertyát, önmagunk békéjét kérjük, az isteni szeretet kegyelmét, hogy fogékonyak legyünk mások szeretetének fogadására. Kérjük azt a kegyelmet, amelyben lelki tükrünk elcsendesíti lényegtelenségek iránti vágyainkat, képes láttatni velünk a teremtés és az élet csodáját, önmagunk átadását a világnak. Istenünk, segíts minket!

Második lépésként: TEREMTS BÉKÉT MAGAD KÖRÜL!

Tegyél jót másokkal! Néha egyetlen szó, egyetlen biztató mosoly vagy tekintet is csodákat tehet, azt jelzi, képes vagy szeretni. Rohanó világunkban olyan könnyen adunk felmentést az alól magunknak, hogy úgy szánjunk időt egymásra, amikor teljes lényünkkel képesek vagyunk a másik emberre koncentrálni. Amikor nem megváltoztatni akarjuk őt, csak egyszerűen elfogadni, hibáival, gyengeségeivel együtt. Merjük kimondani a bűvös szavakat: jó, hogy vagy, és jó, hogy éppen ilyen vagy. Elfogadni másokat nem mindig könnyű, de meg sem próbálni, meglátni a másik emberben fellelhető csodát, önmagunk megfosztását is jelenti a teremtés lényegétől. Egyre gyakrabban emelünk gátakat és falakat egymás közé, nem feltétlenül fizikailag, sokkalta inkább érzelmileg. Az adventi időszakban mondjunk nemet a közénk tülekedő gyűlöletnek, a haragnak, a meg nem értésnek. Jézusnak az utolsó vacsorán tanítványaihoz intézett szavai adhatnak útmutatást, hogy a béketeremtés szeretet-kapcsolataink fontos feltétele, úgy kell azt őriznünk, hogy kovásza lehessen emberi és közösségi érintkezéseinknek. „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” Amikor nélkülöző embertársainkat látjuk, legyenek azok hajléktalanok, bármi módon elesettek, vagy védtelenek, akkor bennük az Isten arcát kell felfedeznünk és mindennapi kötelességünket. Az a mi szeretetvallásunk legfontosabb elvárása, hogy ne csak meglássuk a szenvedők és nélkülözők gondjait, de próbáljunk rajtuk segíteni is. A szeretet nem sajnálkozás, nem érzelmi vihar, hanem tett, a másik ember felemelése, és önmagunk szolgálatba állítása isteni küldetésünk teljesítésében.

Amikor a második gyertyát meggyújtjuk, kérjük teremtőnk kegyelmét ahhoz, hogy képesek legyünk szeretni másokat. Kérjünk támogatást ahhoz, hogy legyen kitartásunk, erős akaratunk abban, hogy másokat megértsünk és tettekkel segítsünk. Segíts meg, és támogass Urunk bennünket!

Harmadik lépésként: KERESD A HELYED A VILÁGBAN!

Vedd észre, miben tudod segíteni családodat, és miben közösségeidet. Van, amire csak Te vagy képes, minél több szeretetet adsz, annál jobban része leszel a világnak, belegyökerezel, és a jövő alakítója leszel. Mindennapjaink sodrásában, egymással való kapcsolatainkban felületessé váltunk. Örüljünk, ha kapunk, de örüljünk még jobban, ha adni tudunk. Leginkább akkor, ha önmagunkból tudunk adni, mert ez nem valami tömegtermék, ravasz típusterv alapján és marketing fogásokkal kieszelt ajándék, hanem az énünkben rejlő egyedi, megismételhetetlen csoda átadása embertársainknak. Az élet lényege nem a minőségében rejlik, hanem pusztán a létezés isteni ajándékában. Ennek megértéséhez elég csupán abba belegondolnunk, hogy az életnek a hozzánk vezető zegzugos létfolyama mennyi akadályt és nehézséget legyőzve diadalmaskodott a természet vad erőin, hogy mi azok legyünk, akik vagyunk, s tőlünk mennyi lehetőség indul el gyermekeink, unokáink és minden utódunk megszületésével, hogy ott legyünk az őseinkkel együtt a jövő alakítóiként. Amikor gyermekünk születik, átéljük annak megindító szépségét, hogy életünk folytatódik, s amikor unokáinkat is látjuk, a jövő kicsiny sérülékeny csodáját öleljük magunkhoz, érezve bennük az Isten végtelen jóságát, kegyelmét és ajándékát.

A család az a közösség, amely világunkat biztonságossá, átfoghatóvá, szerethető otthonná formálja. Az a hely, ahol érzelmeink formálnak bennünket, a szeretet nem csupán megtartó erővé válik, de emberi kapcsolataink legbensőbb mozgatórugóivá lesz. A családban teremtődnek legfontosabb értékeink, formálódik erkölcsi lényünk, itt válik a szellem és a lélek összhangjából születő személyiség azzá az emberré, aki már képes tágabb közösségei alakítójává válni. E közösségek sorában az egyik legtágabb a nemzet, melyet nem csupán érdekek szövevénye fog egybe, a történelem azon erőpróbái is, melyben az egyén képessé lesz lemondásra, önfeláldozásra, eszmék iránti alázatra, az összetartozás szépségének megtapasztalására.

Modern világunk, s ezen belül az európai ember egyik legnagyobb bűne az volt, hogy jóléte érdekében lefokozta az életet, azt hitte büntetlenül teremthet életvákuumot. S most, amikor a gazdagság lidércfényeinek engedelmeskedő fiatalok seregei ostromolják a jólét kontinensének határait, azon töpreng, miként maradhat emberséges és önazonosságát megtartó egyidejűleg.

Amikor a harmadik gyertyát meggyújtjuk, Isten segítségét kérjük, hogy képesek legyünk megtartani azokat a közösségeinket, amelyek segítettek megőrizni emberarcúságunkat, de az Ő kegyelmét kérjük ahhoz is, hogy globálissá nőtt világunk problémái ne egymás ellen fordítsanak, hanem egymás mellé állítsanak bennünket. Istenünk! A szeretet parancsának teljesítésében legyél mindennapi vendégünk, hogy megtaláljuk az egymás felé vezető utat, hogy paradicsomi kiűzetésünk glóbusza minden ember békés otthona maradjon!

Negyedik lépésként: KERESD AZ ISTENT!

Gyakran keressük teremtőnket. De hol is van Ő valójában? Nem a felhők felett, nem is a világűr végtelenébe rejtezett. Önmagadban keresd! Kilépett az időtlenségből, s rád méretezte magát, mert ő általad is csodát alkotott. Út vagy a semmitől a minden felé, az anyag mértéktelen káoszától az élet megrendítő valóságáig. Út vagy, mely a múlt lehetőségeiből a jelen horizontján át a jövőbe emelkedik, akivel a véges újra a végtelenbe fordul.

Amikor az Isten megalkotta a világot, talán hiányolta a káosz törvényeit meghaladó rendet, életet formált növényekkel és állatokkal, a mikrovilág még alig ismert lényeivel, majd embert teremtett, aki képes szellemével felfogni az isteni csodát, gyönyörködni az isteni alkotásban. Képes megérteni az élettelen világ fékevesztett örvénylését, felfedezni az életben rejlő különleges szépséget és rendet.

De adott nekünk valami különlegeset is, azt, ami egy kicsiny rész önmagából, az isteni szeretet szikráját, amelyet lelkünkbe helyezett. Önmaga lényegét adta sejtjeinkre osztottan, bármikor elérhetően, mégis jól elrejtve, mert ismerte emberi természetünk kifogyhatatlan kíváncsiságát, vigyázott nehogy megtaláljuk és azt is átformáljuk, megfosztva isteni lényegétől.

A szeretet lelkünk titka, kapcsolat ember és ember, ember és Isten között. Ott van bennünk a vágy az iránt, hogy megismerjük teremtőnket. Ki is Ő valójában? A Bibliát olvasva megtaláljuk azokat az igehelyeket, amikor Ő Maga mutatkozik meg az ember számára. Idézzük csak fel Mózes találkozását az Istennel.

„És monda Isten Mózesnek: VAGYOK AKI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok.”

Lehet-e egyszerűbben és átfogóbban megnyilatkozni: „VAGYOK AKI VAGYOK”. Tehát nem voltam, és leszek, hanem VAGYOK, szüntelenül és örökké. Tehát nincs múltam és jövőm, számomra nincs kezdet és vég, mert szüntelenül létezem, túl az idő és a tér dimenzióin. Létezésem nem kötődik sem a térhez, sem az anyaghoz, akkor is VAGYOK, amikor látszólag semmi sincs.

„VAGYOK AKI VAGYOK” tehát minden, ami volt és lesz, Te magad is teremtményem vagy, akit majd a legfőbb parancsolattal kötlek Magamhoz. Rész vagy belőlem, benned vagyok, s te én bennem. Nem szolgává tettelek, hanem szabad akaratot adva azzá a lénnyé, akinek elérhetővé tettem magamat. Jézus által nyilatkoztatja ki újra önmagát: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn 14,6).

Tehát Jézus születésének ünnepéhez közeledve, alkalmassá kell tennünk magunkat az Ő befogadására. Megtisztulni lélekben és rácsodálkozni arra a megrendítő kegyelemre, mellyel Isten emberré lett. A „VAGYOK AKI VAGYOK” Jézusban lett emberré, hogy megszabadítson bennünket félelmeinktől, bűneinktől, hogy a szentlélek erejével önmagához emeljen.

Istenünk Jézus! Köszönjük eljöveteledet. Azt az egyszerűséget, mellyel sártestünk fogságát választottad, hogy minden ember szabadítója legyél. A betlehemi bölcső méltatlanságát választottad, emberi kegyetlenségeinket és értetlenségeinket vállaltad, hogy megértesd velünk: az élet értéke nem a körülmények minőségében, hanem puszta létezésében rejtezik. Bizonyítottad, hogy a szeretet mindent képes legyőzni.

Istenünk! Add nekünk azt a kegyelmet, hogy Jézus életútjából minden nap erőt meríthessünk. Nyugtalan lelkünket tereld békességre, hogy embertársainkat megértsük és szeretni tudjuk. Segíts, hogy ezen a karácsonyon ne csak magunkat és gyermekeinket vigyük a karácsonyfák köré, hanem lelkünkben őseink is velünk lehessenek, újból összekötve azt, ami összetartozik. Legyél Te is vendégünk, hozz közénk szeretetet, simogasd békességre lelkünket, bocsásd meg az ellened és embertársaink ellen elkövetett vétkeinket!

Áldott, békés karácsonyt!  

                                                                                                          Varga Tibor