- Örülök, ha újba és hasznosba vághatok bele, s vonz, ha a nemzet előrejutásáért tehetek. Végzős történelem szakosként 1986-ban Tajta Gábor barátommal „1956 Szombathelyen” címmel írtuk a szakdolgozatunkat. Akkor ebben volt némi kockázat, különösen, hogy az ellenforradalom szó a dolgozat környékén sem fordult elő. Annyira vállalható ma is, hogy a forradalom 60. évfordulóján bemutatták a szombathelyi levéltárban. Kihívás volt az is, hogy amikor a szocialista kormányok egy fillért sem adtak a moldvai csángók anyanyelvi oktatására, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvánnyal esztendőkön át évi 70 millió forintot gyűjtöttünk össze 40 csángó falu magyar oktatására. Közben titokzatos „fülek” lehallgatták bákói tárgyalásainkat, itthon pedig régen látott erdélyi ismerősök kerestek meg, s kérdezősködtek, mintha csak küldték volna őket. A Búzaszemet is azért alapítottuk, amiért a moldvai magyar oktatás megszületett. Meggyőződésünk, hogy a magyar gyerekeknek a keresztény magyar hagyományban gyökerező nevelést kell adnunk ahhoz, hogy önazonosságban nőjenek fel és hűek legyenek a közösséghez, amelyből vétettek. Most kerettantervet készítünk, amely bizonnyal új irányokat mutat majd a magyar közoktatásnak.

- Csak az tud sikeresen cselekedni a közösségekért, aki komoly szakmai felkészültséggel rendelkezik. Hogyan alakult az Ön szakmai életútja? Mit hozott magával a szülői házból?

- Minden ősöm a közösségéért dolgozott. Zalai édesapám büszkén mutatta, hogy mit hoztak létre a falvakban. Apai nagyapám abba halt bele, hogy a negyvenes években menteni igyekezett barát-üzlettársa családját. Ma sem tudjuk, hol van a sírja, de nyughelye helyett őrizzük a családtól kapott leveleket. Anyai nagyanyám ajtaja mindig nyitva állt, a család talajt vesztett távolabbi tagjai számíthattak arra, hogy nála lesz hol lehajtaniuk a fejüket. De az otthonról szinte genetikailag hozott szándékokon kívül fontos volt, hogy tizenévesen elmentem otthonról, s az Úr kiképzett. Próbatételek sorát állította elém, amelyeken hol megfeleltem, hol nem, de – miközben segédmunkás, műtősfiú, festőlegény és sarukészítő kisiparos is voltam - egyszer csak a czestochowai pálos kolostor falánál vagy egy jeruzsálemi templomban találtam magam. Ma már tudom, nem véletlenül. Azt hiszem, ez a fordulatos élet volt az én igazi egyetemem.

- Mi azaz érték, amit iskolaalapítóként, riporterként fontosnak tart, hogy közvetítsen, átadjon az Önt körülvevő diákoknak, a rádió hallgatóinak?

- A Lovasíjász című filmben hangzik el a következő mondat: „Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek”. No de őseink mit követtek? Tudták, minden tettük hatással van a közösségükre is, s ezért a közösség előre valóbb, mint saját életük. Tudták, hogy a világot meg kell őrizniük utódaiknak, ezért a természettel békében kell élniük. Tudták, hogy az országot is meg kell őrizniük az utódaiknak. És mindenekelőtt tudták, hogy örök hűséggel tartoznak a Teremtőnek. Szent István az egész Kárpát-medencében alapította meg országát, s ennek az országnak a gondozását bízta utódaira. Mi is utódai vagyunk, hazánk az egész Kárpát-medence. És végül: Szent István Intelmeiből a hatodikat, a „vendégekre” vonatkozót gyakran és rosszul idézik, ám az elsőt csak ritkán: ez a keresztény hit megtartásáról szól. Az ország mellett ezt is ránk hagyta.

- Mi az a biztos kapaszkodó, amely segítségünkre lehet abban, hogy felgyorsult világunkban ne térjünk le a jó útról, minden helyzetben meg tudjuk őrizni emberi méltóságunkat?

- Nem szeretném az újságban megmondani másnak, mi a követendő út. A Búzaszemben ballagó gyerekeknek, a hetedikesek idén rajzzal is illusztrálva felírták a táblára: menni, orra bukni, koronát igazítani, továbbmenni. Én sem tudok jobbat. Esendő emberként sokszor elbukom. Tavaly egy ilyen alkalom után Dobogókőre, a jezsuitákhoz vonultam vissza néhány napos lelkigyakorlatra, s életemben először beszélgettem az Úrral. Kérdeztem, válaszolt. Kérdezett, válaszoltam. Beszélni Istennel, feleségemmel, gyerekeimmel, barátaimmal, körülöttem lévő emberekkel, helyzetekkel, s közben mindig az Úrra függeszteni a tekintetemet. Nekem ez ad erőt.

Horváth Szilárd családja körében

- Néhány nap választ el bennünket az emberiség legkedvesebb ünnepétől, Jézus születésétől. Családapaként hogyan éli meg az adventet, Ön szerint Jézus érkezése mit üzenhet a 21. század emberének?

- Karácsony, a közénk jött Isten születésnapja, az évezredek óta minden évben újjászülető remény. A remény abban, hogy mindent kijavíthatunk, mindent helyre tehetünk, amit elhibáztunk.

- Köszönöm a beszélgetést, áldott karácsonyt kívánok Önnek és családjának!