November 12-én rendezik meg a Music Television (MTV) éves European Music Awards (EMA) zenei díjátadóját a legnevesebb nemzetközi sztárok részvételével. Bizonyára sokunknak ismerősen cseng Demi Lovato, Shawn Mendes vagy a Clean Bandit neve – nem véletlen, hiszen mindhármuk meghatározó szereplője a világ popzenei életének, idén pedig az MTV European Music Awards-on is fellépnek. A nemzetközi hírességek mellett ebben az évben a magyarok is főszerepet kaphatnak: november 2-án zárult az MTV Best Hungarian Act kategória szavazása, amelynek győztese Rúzsa Magdi lett, így ő is elutazhat a gálára.
Az MTV EMA idei díjátadója Londonban lesz, ahol az Invitel és a magyar MTV csatorna közös játékának győztesei is részt vehetnek. A nyertesként kisorsolt Kósa József két fia utazik a helyszínre, ahol nyomon követhetik az eseményeket és bulizhatnak a legnagyobb sztárokkal.
„Épp a feleségemmel voltunk kint a kertben, amikor csörgött a telefonom. Egy hölgy hívott az Inviteltől, hogy megnyertem az MTV EMA játék fődíját, egy kétszemélyes belépőt az EMA gálára, Londonba. Nagyon meglepődtem, hiszen soha nem nyertem még semmit. Több mint hat éve vagyunk Invitel-előfizetők, a nyereményjátékra pedig az internetet böngészve akadtam rá, ahol csupán az e-mail címem és a nevem kellett megadni. Amikor kiderült, hogy nyertünk, az egyik fiam máris elkezdte keresni, hogy milyen látnivalók vannak még Londonban a gálaest helyszínének környékén, hiszen ő és a testvére fognak kiutazni. Ez egy rendkívüli lehetőség számukra, nagyon örülünk! – mesélte Kósa József az eredményhirdetés után.
A nyereményjátékban azok az ügyfelek vehettek részt, akik Invitel IPTV vagy digitális kábeltévé előfizetők, Családi vagy Családi HD csomaggal rendelkeznek és regisztráltak a www.invitel.hu/mtvema/ oldalon. Emellett azok is bekerültek a sorsolásba, akik az Invitel fent említett televíziós szolgáltatásának valamelyikét igénybe véve újonnan fizettek elő az adott Családi csomagra.
Idén is 14 kategóriában választják majd ki Európa legjobb előadóit. Azok, akik nem szeretnének lemaradni kedvenc sztárjukról, november 12-én este élőben követhetik a díjátadót a magyar MTV csatornán.
![](/img-cikk/ema)
"Egy felejthetetlen este Londonban!"
forrás: NOGUCHI PORTER NOVELLI PR
|