A rendezvény bemutatkozási lehetőséget biztosított az akkor már egy éves múlttal rendelkező néptánccsoport számára. Az iskola igazgatója, Kárpáti Zoltánné az idei gálára a néptánc mozgalom múltját és jelenét bemutató kiadvánnyal készült. A színes, visszaemlékezésekkel, riportokkal, fotókkal és gyermekrajzokkal tarkított, Néptáncos Emlékkönyv 25. végigkíséri e hagyományteremtő és közösségépítő munkát, melyről kezdetekben, valószínűleg, még kevesen sejtették, hogy idővel a Kőrösi Iskola egyik legnagyobb büszkeségévé és vonzerejévé válik.
![](/img-cikk/konyvet)
A néptánc mozgalomról Kárpáti Zoltánné igazgató asszony mesélt
- Hogyan indult az iskolai néptánc oktatás?
- A kezdeményezés Mucsa Csabáné tanítónő, egykori igazgatóhelyettes asszony nevéhez fűződik, aki az 1991/92-es tanévben a saját osztálya, a 4. b. osztály számára szervezte meg az első tánccsoportot. Ez a dátum egyúttal a városi néptánc oktatás kezdetét is jelentette. Lelkes támogatóra talált az akkori igazgató, Kollár Albin személyében, aki szintén szívügyének tekintette a néptánc-kultúra ápolását. Mellette az ügy legfőbb segítője Hornyák Bálint táncmester lett. A csoport egy év leforgása alatt már olyan színvonalú koreográfiákat tudott, mellyel bátran színpadra léphetett a nagyközönség előtt. Ez adta az ötletet a teljes estét betöltő gála megszervezésére, melynek külön nevezetessége, hogy ekkor alakult meg hivatalosan, a névfelvétellel, a „Nap és Hold” néptánccsoport, Hornyák Bálint vezetésével. Ráadásul ez volt az első olyan rendezvény, melyre székelykeresztúri néptáncosok és népzenészek érkeztek, így mondhatjuk, hogy ez a gála volt az egyik első lépés a testvérvárosi kapcsolatok létrejöttében.
- Az első szereplést számtalan további követte, és – gondolom, - ezzel együtt nőtt a gyerekek létszáma is.
- Így van, gyorsan elterjedt a hírünk, elsősorban belülről építkeztünk, de tánctanáraink szívesen fogadták más iskolák táncolni vágyó gyerekeit, aztán apránként bővültek a korosztályok is. Jelenleg közel 200-an táncolnak nálunk, az óvodás kortól kezdve gyakorlatilag az egyetemistákig. A négy korosztály folyamatosan alakult ki: az első, Nap és Hold csoportot követte Fias Zsuzsanna vezetésével, a kisebbekből álló Csikófark, majd az Árgyélus és a Napraforgók, Tóth Zoltán irányításával. Gyerekeink évek óta sikerrel szerepelnek a Dunakanyar Népművészeti Versenyeken, és nagy büszkeségünk a többszörösen elnyert bronz, ezüst, arany és kiemelt arany képesítés.
Néhány éve az iskolánkban havonta rendezünk önkormányzati támogatással ingyenes táncházakat, ami nagyon jó kedvcsináló alkalom a gyerekeknek, ill. családoknak. Ennek lelke két tánctanárunk: Fias Zsuzsa és Tóth Zoltán.
Ami a rendezvényeket illeti: az első időkben, a városi rendezvények mellett főleg pesti meghívások érkeztek, mostanra pedig – a széles kapcsolatrendszernek köszönhetően – rendszeressé váltak a fellépések. Az egyik legnagyobb szereplés évek óta az augusztus 20-i ünnepség, ahol a nagyszabású színpadi művekben (mint pl. az István a király rockopera) szerepet kapnak a mi táncosaink is. A másik nagy megmérettetés a táncos tanévet lezáró vizsgaelőadás, majd pedig a minden év őszén megrendezett táncgála, aminek koreográfiáját a megelőző nyári tánctáborban tanulják be a gyerekek.
- Kérem, meséljen kicsit a kiadványról, melynek Ön nem csupán az egyik szerzője, de a szerkesztője is!
![](/img-cikk/konyvbem)
- Az emlékkönyv célja a visszatekintés. Ez az emlékezés nagy öröm minden egykori és jelenlegi táncosuknak, akik közül ma már többen országosan ismert néptáncosok vagy népzenészek, de természetesen legalább akkora öröm azoknak a kollégáknak is, akiknek álma valóra vált e néptánc-mozgalom felépülésével, és akik éveken, évtizedeken keresztül fáradoztak a megvalósulásáért.
illusztráció - Ungvári Hanga alkotása
Akötet kronologikusan épül fel, a történeti részeket olykor egy-egy személyes élménybeszámoló bontja meg, hajdani táncosaink, tanáraink vagy akár egy-egy szülő tollából, majd a könyv végén tánctanáraink rövid életrajza olvasható.
A kiadványhoz a Bethlen Alaptól nyertünk támogatást, melyhez az önkormányzattal közösen nyújtottunk be pályázatot.
![](/img-cikk/bethlen)
Forrás: Dunakeszi Polgár Maczkay Zaklin
|