![](images_article/solyomd1.jpg)
| Dunakeszi nevét biztos, hogy megjegyezte idén nyáron a kajak-kenu világ. Városunk több szülötte is komoly nemzetközi sikereket ért el: Hagymási Rékának a triplázás is összejött, hiszen a világ-, és Európa-bajnoki arany után a magyar bajnokságban is a dobogó tetejére állhatott, míg a Lucz-nővérek közül Dóra kétszeres felnőtt Európa-bajnok és korosztályos vb-ezüstérmes lett, míg húga, Anna ifjúsági vb-címet szerzett. Jól illik ebbe a csapatban Sólyom Dóra is, aki amellett, hogy háromszoros ifjúsági világbajnok, az U23-as kontinensviadalon is szerzett egy ezüstérmet. |
Egy ideje a felnőtt és korosztályos világversenyeken több, Dunakeszin élő, a sportág alapjait a városi sportklubban megtanuló kajakos is szép eredményt ért el, a különböző világ-, és Európa-bajnokságokon több alkalommal játszották el a tiszteletükre a magyar himnuszt, vagy állhattak éppen dobogóra. Mint arról már korábban írtunk, Hagymási Réka előbb a plovdivi Európa-bajnokságon nyert aranyérmet K2-1000 méteren, majd jött a világbajnokság, ahol K2 200 méteren diadalmaskodott. Rajta kívül Lucz Dóra kétszer is felállhatott a dobogó tetejére a felnőtt Európa-bajnokságon – a női K4 500-on és K1 200 méteren –, majd az U23-es Eb-n lett ezüstérmes, míg a húga, Anna lett korosztályos világbajnok 500 méteres kajak négyesben.
Tökéletesen illik a sorba az idén a Radnóti Gimnáziumban érettségizett és jelenleg a Testnevelés Egyetem első évfolyamán sport és rekreációs szervezést hallgató Sólyom Dóra, aki háromszoros ifi világbajnok – maratoni K1 és K2, valamint K2 500 méteren –, valamint idén ezüstérmet szerzett az U23-as Európa-bajnokságon. Külön érdekesség, hogy a 13 éve kajakozó ifjú hölgy ugyanúgy sikeres az olimpiai távokon, mint a maratoni versenyszámokban.
„Jó az állóképességem, így mind a maratoni, mind pedig ötszázon képes vagyok jó teljesítményre. Most kezdődik a felkészülésem, napi két edzéssel. Mindent bele kell adnom, hiszen jövőre mind egyesben, mind pedig csapatban szeretném kivívni a korosztályos válogatottságot, hiszen Európa-bajnokságot és világbajnokságot is rendeznek majd. Noha az olimpiai táv lenne számomra az elsődleges, majd a jövő év eleji versenyeken eldől, hogy a maratoni távokon is elindulok-e” – jelentette ki lapunknak Sólyom Dóra.
![](/img-cikk/solyomd2)
A felnőtt válogatottban is szeretné kivívni a szereplést, de pontosan tudja, milyen nehéz oda bekerülni. Ám 2018-ban már a felnőtt versenyeken indul – ahol a fiatalabb korosztályt külön értékelik – és azt reméli, sikerül itt is bekerülnie a csapatba.
„Jelenleg kerettag vagyok, de ennek ellenére tisztában vagyok azzal, milyen nehéz lesz bekerülnöm a felnőtt válogatottba. Bízom abban, hogy már a tokiói olimpiára sikerül kijutnom, de hét év múlva mindenképpen ott szeretnék lenni Párizsban. Csapathajóban mindig sikeres voltam eddigi pályafutásom során, de az az álmom, hogy egyesben is odaérek majd a legjobbak közé. Mondjuk éppen a párizsi olimpián…” – árulta el a jelenleg az MTK-ban versenyző kajakos.
![](/img-cikk/solyomd3)
M. L. (Dunakeszi Polgár Városi Magazin)
|