Negyedszázada, hogy 1992-ben első alkalommal Borbély Emma, majd hat esztendő elteltével, 1998-ban Windhager Károly akkori önkormányzati képviselők vállalták magukra a Keszi előnevű, utótagú falvak, városok találkozójának otthont adó Dunakeszin a főszervezői feladatokat. Ma pedig immár harmadik alkalommal fogadta nagy szeretettel tizennégy település küldöttségét a 40 éves városi rangját idén ünneplő település a Dunakeszi Programiroda és a Tóth Mariska Alapítvány kuratóriuma szervező munkájának, az Önkormányzat anyagi támogatásának köszönhetően.
A vendégek programja a József Attila Művelődési Központban kezdődött kora délelőtt, ahol megtekintették Dunakeszi 40 című, Enyedi Lajos fotográfus-operatőr négy évtizeddel ezelőtt, Dunakeszi mindennapi életét bemutató jubileumi fotókiállítást, melyet ezer korabeli képből válogattak.
![](/img-cikk/keszik2)
A küldöttségek a patinás művelődési intézmény falai közül a város ékszerdobozaként elismert gyártelepi kolónia központjában emelkedő Országzászlóhoz vonultak, ahol a találkozó főszervezője, Harangozó Katalin köszöntő szavai után Csoma Attila önkormányzati képviselő, a József Attila Művelődési Központ igazgatója, helytörténész kedves hangvételű beszédben méltatta a Keszi települések példaértékű kapcsolatát.
![](/img-cikk/keszik1)
Külön köszöntötte a Keszi Települések Találkozója megálmodóját, Várnagy Anikót, aki Töhötöm nyomában címmel megírta a Keszi törzsek és települések történetét, melyet 2006-ban a Keszi Alapítvány adott ki.
![](/img-cikk/keszik3)
A Keszi Települések Találkozójának idei megnyitására felkért Várnagy Anikó őszinte hittel és szeretettel beszélt az eddigi találkozók lélekemelő hangulatáról, összetartó erejének jelentőségéről.
![](/img-cikk/keszik4)
Köszöntők után ünnepélyes zászlófelvonással zárult az Országzászlónál rendezett program, amely a Fő út melletti Honfoglalási emlékműnél folytatódott.
![](/img-cikk/keszik5)
A Koncertfúvósok által felcsendülő Himnusz közös eléneklését követően, a város díszpolgára, Kollár Albin címzetes iskolaigazgató beszédét hallgathatták meg a vendégek, aki – többek között - felidézte a korábbi találkozók emlékét is. Ezt követően a küldöttségek megismerhették Dióssi Csaba polgármestert és Erdész Zoltán alpolgármestert, akikkel együtt a dunakeszi találkozó emlékére Enyedi Lajos elkészítette a csoportképet, melyet a kora esti búcsúzáskor már át is vehettek a vendégek.
![](/img-cikk/keszik8)
A jó hangulatú közös fotózás után a Főút menti Keszi fasorban – egykoron a városunkban rendezett találkozó emlékére ültetett fákra – a települések képviselői szalagot kötöttek a 2017-es találkozó tiszteletére.
![](/img-cikk/keszik10)
A közös fotózás, és szelfik után a vendégek megtekintették Dunakeszi legújabb büszkeségét, a napokban felavatott Atilla nagykirály szobrát, amely óriási elismerést váltott ki a küldöttségek tagjai körében. Nem kevésbe az, amit a Városházán hallhattak Erdész Zoltán alpolgármestertől, aki tartalmas előadásban mutatta be Dunakeszi történetét, a település fejlődését, a városiasodás folyamatát, és a napjainkban elért eredményeket, a lakosság mindennapi életminőségét szolgáló beruházásokat, az Önkormányzat és a hivatal működését.
![](/img-cikk/keszik)
A vendégek a Szent Mihály-napi ünnepség hangulatából is ízelítőt kaphattak a IV. Béla király főtéren, Kozsuch Zsolt plébános kalauzolásában megismerhették a Szent Mihály templomot, míg Szakáll Lászlóné Lujzi néni színes ismertetőjéből pedig a Helytörténeti Gyűjteményt.
A művelődési központban elköltött közös ebéd után dr. Hidán Csaba régész, történész, orientalista – fia, Hidán Álmos közreműködésével – Honfoglalás kori viselet és fegyverzet címmel tartott előadást és látványos bemutatót.
Látványból és magas színvonalú produkcióból a folytatásban sem volt hiány a színpadra lépő Bárdos iskola énekkarának, a Farkas Ferenc AMI, a Duna Gyöngye Néptánc együttes, és nem utolsó sorban a vendég Magyarkeszi Hagyományőrző Népdalkör tagjainak köszönhetően. Méltán zúgott is a vastaps a produkciók után.
Ebben az emelkedett hangulatban köszöntötte – immár másodszor – a vendégeket Dióssi Csaba polgármester, aki Dunakeszi értékeinek és eredményeinek bemutatását követően örömét fejezte ki, hogy a város meghívását tizennégy Keszi nevű település fogadta el. Reményét fejezte ki, hogy a találkozások folytatódnak, mert úgy érzékeli rendkívül nagy az összetartó ereje. Köszönetet mondott a szervezőknek a nagy sikerű program előkészítéséért, és lebonyolításáért.
![](/img-cikk/keszik21)
A polgármesteri köszöntő után a Keszi vándorzászlót megáldotta Kozsuch Zsolt plébános, majd elsőként Dióssi Csaba polgármester kötötte fel az emlékszalagot a megszentelt zászlóra Dunakeszi Város és a Városvédő Egyesület nevében. S ezt követően valamennyi küldöttség vezetője rögzítette településük emlékszalagját a Dunakeszi által alapított Keszi vándorzászlón.
Dióssi Csaba Dunakeszi nevében átadta a vándorzászlót a következő Keszi Települések Találkozóját rendező Tiszakeszi polgármesterének, Sipos Imrének: „Legyen ez a zászló a Keszi települések összetartozásának jelképe. Őrizzétek, óvjátok és tiszteljétek! Éltessétek és gazdagítsátok a településeink közti kapcsolatot!” – kérte Dunakeszi vezetője, majd átadta a zászlót Tiszakeszi polgármesterének, aki e szavakkal vette át:”A zászlót becsülettel megőrizzük, a települések közti kapcsolatokat gazdagítjuk és erősítjük!”
A felemelő pillanatok után Dallos Gyula olimpikon, örökös magyar bajnok díjlovas, Dunakeszi díszpolgára záróbeszédében abbéli hitének és meggyőződésének adott hangot, hogy a nemzet egységét, és jövőjét a Keszi Települések Találkozójához hasonló közösségi rendezvények erősítik, melyek ápolják történelmi hagyományainkat, értékeinket.
A magasztos tartalmú beszéd után Csoma Attila kedves szavakkal és virággal fejezte ki köszönetét a rendezvény főszervezőjének, az egész napos program háziasszonyának, Harangozó Katalinnak, akinek tevékenységét megszámlálhatatlan önzetlen segítőtárs támogatta, akikre méltán lehetünk büszkék mindannyian.
![](/img-cikk/keszik6)
![](/img-cikk/keszik9)
![](/img-cikk/keszik11)
![](/img-cikk/keszik13)
![](/img-cikk/keszik14)
![](/img-cikk/keszik15)
![](/img-cikk/keszik16)
![](/img-cikk/keszik17)
![](/img-cikk/keszik18)
![](/img-cikk/keszik19)
![](/img-cikk/keszik20)
Vetési Imre (Dunakanyar Régió) Fotó:KesziPress
|