A rendezvényt Vác Város Önkormányzat Szociális Szolgáltatások Háza, illetve az intézmény alapítványa, a Jótevők Háza Alapítvány közösen szervezi. A 2009-ben létrehozott Alapítvány már több programot szervezett közösen az intézménnyel, mint például 2009 és 2015 között 7 alkalommal Vác Főterén a Jótevők Napját. 2017 januárjától az Alapítvány elindította az Átjáró Mentálhigiénés Irodát a 2600 Vác, Március 15. tér 16. számú épület átjárójában kialakított irodában. Az iroda testi és lelki egészségpontként működik a város központjában, ahol pszichológiai, életmódbeli és egészségügyi tanácsadásokon lehet részt venni.
2017. október 11. és 14. között a Szociális Szolgáltatások Háza pszichológusával és területi védőnőivel együttműködve rendezik meg az Alapítvány önkéntes szakemberei a város első Születés hetét.
A program a Madách Imre Művelődési Központ Maklári termében kerül megrendezésre, ahová a várandósokat, illetve a kismamákat gyermekükkel együtt várják a szervezők. A helyszínen lesz szoptatási és pelenkázási lehetőség, illetve az előadások is szabad és nyitott légkörben, a baba-mama klubokhoz hasonló hangulatban lesznek megtartva.
A rendezvénysorozat célja, hogy a látogatók minél szélesebb körben jussanak hiteles információkhoz. Erről a szervezésben részt vevő, illetve a témákat összeállító védőnők, pszichológusok, szülésznők, szoptatási tanácsadók, dúlák, pedagógusok, hordozást oktató szakemberek, baba-mama klubok, alternatív gyógyászati központok, játszóházak, illetve közhasznú civil szervezetek gondoskodnak.
A programok színes és tartalmas szabadidős elfoglaltságot ígérnek a párkapcsolat, szexualitás, családtervezés, anyává-apává válás, várandósság, szülés-születés, szoptatás/táplálás, csecsemőgondozás, hordozás, női szerepek megélése, gyermekvállalás és karrier egyeztetése, a csecsemőkor és kisgyermekkor testi, lelki és beszédfejlődés, a családdá válás kihívásai, illetve a bölcsődei és óvodai nevelés témakörökben.
Szeretettel várunk a programunkra minden babára vágyót, várandóst, anyukát és családjukat, illetve a témával foglalkozó szakembereket!
![](/img-cikk/kling)
Klinger Mária pszichológus
![](/img-cikk/szulhet)
|