Elsőként Vác alpolgármestere, Mokánszky Zoltán beszélt a városban és térségben elsőként megnyíló elektromosautó-töltőállomás jelentőségéről. - A környezetbarát közlekedés elterjesztéséhez széles körű összefogásra van szükség, ebben pedig önkormányzatunk is igyekszik kivenni a részét - mondta az átadáskor, aki kiemelte, hogy Vác a Nemzet Sportvárosa, a Kultúra Magyar városa, - melyet reménye szerint - hamarosan már úgy is számon tartanak, mint a Környezetvédelem Magyar Városa.
![](/img-cikk/evac1)
Mokánszky Zoltán, Vác alpolgármestere
Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, Észak-Pest megye országgyűlési képviselője a töltőállomás átadásán felidézte, hogy Vác mindig is a magyar közlekedési innováció központja volt, hiszen 1846-ban a Budapest-Vác vasútvonal volt az első Magyarországon, most pedig élenjár az elektromos autóhasználat fejlesztésének a területén is.
![](/img-cikk/evac2)
Rétvári Bence, az EMMI államtitkára, Észak-Pest megye országgyűlési képviselője
Lepsényi István elmondta, hogy egyre inkább teret nyernek az elektromos autók, amíg öt éve alig-alig találkozhattunk velük, 2016-ban már több mint kétmillió elektromos működésű gépjármű üzemelt világszerte - idézte az MTI.
Hozzátette: Magyarországnak fontos, hogy ne maradjon ki a közlekedés fejlődéséből, ezért dolgozta ki a kormány az elektromobilitás elterjesztését ösztönző Jedlik Ányos tervet, a hozzátartozó cselekvési tervvel. A program révén a kormány azt szeretné elérni, hogy csökkenjen a közlekedés károsanyag-kibocsátása, növekedjen Magyarország energiabiztonsága, és támogatni kívánják a magyar vállalatokat és kutatóhelyeket, hogy minél jobban bekapcsolódhassanak az elektromobilitás fejlesztéseibe.
![](/img-cikk/evac3)
Lepsényi István, Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára
Lepsényi István közölte: a kormány célja, hogy kiépüljön az az infrastruktúra, amellyel az ország teljesen átjárható elektromos járművekkel, és a városokban se okozzon problémát az elektromos gépjárművek feltöltése. Hozzátette, hogy a megvalósítás érdekében az NGM létrehozta az állami tulajdonú e-Mobi Nonprofit Kft.-t, amely megkezdte az országos lefedettség kiépítését, ennek az első eleme a Vácott átadott töltőállomás.
A gazdaságfejlesztési államtitkár szólt arról is, hogy az NGM tavaly a 15 ezer főnél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatai számára pályázatot írt ki elektromos villám- és gyorstöltőállomások létesítésére, a támogatással 75 településen több mint 400 új töltőállomás épülhet ki.
Emlékeztetett arra is, hogy a tárca tavaly nyitotta meg a tisztán elektromos járművek értékesítésének támogatási rendszerét, amelynek keretében 480 jármű beszerzése valósult meg, így a zöld rendszámmal üzemelő, környezetbarát autók száma Magyarországon már meghaladja a háromezret. Hozzátette, hogy a régióban Magyarországon értékesítik a legtöbb elektromos autót, amihez hozzájárul az a kormányzati célkitűzés, hogy 2030-ra elérje a 30 százalékot a költségvetési pénzből működő intézmények elektromos gépkocsi használata.
![](/img-cikk/evac4)
![](/img-cikk/evac5)
A váci Vörösház udvarán már "tankolhatnak" az elektromosautók
![](/img-cikk/evac6)
MTI/Dunakanyar Régió Fotó: KesziPress
|