Az idei nyílt nap alkalmával is színes, programokban gazdag eseménysorozat várta a látogatókat. Kifejezetten érdekesnek bizonyultak a programok az iskolás csoportok körében, hiszen ők tették ki a látogatók mintegy felét.
Az érdeklődők elsőként egy interaktív előadáson vehettek részt, amelyen megismerkedhettek a 2016-ban elindított környezetvédelmi beruházással, a munkafolyamatokkal, az alkalmazott technológiával. A gyár- és bányalátogatások során betekintést nyerhettek a kitermelés és gyártás folyamataiba is, a bányából pedig a városi panorámát is megcsodálhatták.
A DDC a nyílt nap során a családosan érkezőkre is gondolt, hiszen számtalan családbarát program nyújtott szórakozási lehetőséget számukra. A programnak az idő is kedvezett, hiszen verőfényes napsütésben tölthették el napjukat a gyárba látogatók. A gyárlátogatáson megszerzett ismereteiket játékos feladványokon keresztül is bizonyíthatták a résztvevők, amelyeket ajándékokkal jutalmazott a Duna-Dráva Cement Kft..
A rendezvény népszerűségét az is mutatja, hogy a meghirdetést követő rövid időn belül minden szabad hely elkelt, még az utólagosan megnyitott időpontokra is. Nincs oka azonban a csalódottságra azoknak sem, akiknek az idei évben nem sikerült regisztrálniuk a nyílt napra, hiszen jövő évben is várja őket a DDC!
![](/img-cikk/nyd1)
![](/img-cikk/nyd2)
![](/img-cikk/nyd3)
![](/img-cikk/nyd4)
![](/img-cikk/nyd5)
|