A szeptember 8-án tartott megnyitón Fördős Attila polgármester köszöntőjében emlékeztetett: a "nagy háborúként" említett világégés több mint harminchét millió áldozatot követelt, közöttük mintegy 14 millió katonát.
- A monarchia népei, és köztük is mindenekelőtt Magyarország különösen nagy vérveszteséget szenvedtek el. Ha valaki az életét adja annak reményében, abban a meggyőződésben hogy ezzel közössége jobb sorsáért hoz áldozatot, megérdemli az utókor háláját és tiszteletét. A halottak elvesztése egyrészt fáj a családnak, de az egész nemzetnek veszteséget jelentenek, hiszen a meg nem született gyermekek hiányoznak a nemzeti közösségből - mondta a városvezető, felhívva a figyelmet az emlékezés és a tiszteletadás fontosságára.
![](/img-cikk/hosok)
A képen balról: Fördős Attila polgármester, Dr. Horváth M. Ferenc a városi levéltár igazgatója, Dr. Bonhardt Attila ezredes
Dr. Bonhardt Attila ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum – Hadtörténelmi Levéltár és Irattár igazgatója emlékeztetett: az I. világháború azért követelt olyan mérhetetlen veszteséget, mert az elterjedt általános hadkötelezettség révén nemzetek, nemzeti hadseregek álltak szemben, folyamatos volt a katonai utánpótlás, és először a történelem során földön, égen, vízen és víz alatt is dúlt az öldöklő harc.
- A csonka Magyarország halottainak száma is bőven meghaladta a százezret, nagy Magyarországra vetítve pedig hat-hétszázezer közé tehető ez a szám, ami iszonyatos veszteséget jelent - mondta az igazgató.
Megemlítette: mivel nemzetek álltak szemben, az I. világháborúban még az volt a felfogás, hogy az elesett ellenfél már nem ellenség, hanem hazája hősi halottja.
- Kívánom, hogy a nagy háború századik évfordulója kapcsán elkezdődött nagyszabású adatgyűjtő munka révén létrejövő ilyen jellegű dokumentumkiállításoknak, a megjelent és készülő kiadványoknak köszönhetően az elveszett nemzedék tagjai átvitt értelemben hazatérhessenek és végső nyugalmat találjanak - fogalmazott a hadtörténész.
![](/img-cikk/hosok1)
Dr. Horváth M. Ferenc a városi levéltár igazgatója elmondta: a három éve elkezdett kutatás eredményeként eddig 3254 váci születésű vagy valamilyen szállal a városhoz kötődő áldozatról sikerült adatot gyűjteni, de a munka még folytatódik, annak reményében, hogy a jövő évben megjelenhet egy átfogó helytörténeti kiadvány az első világháború helyi illetőségű hőseiről.
Fontos tudnivaló, hogy - a levéltárral történő egyeztetés után - a kiállítás térítésmentes tárlatvezetéssel is látogatható; információ és jelentkezés a 27/305-444-es telefonszámon.
Szöveg és fotó: Ribáry Zoltán
|