![](/img-cikk/revo1)
Ha már a Jobbik elnöke nem fog bocsánatot kérni a nyugdíjasoktól, akkor legalább kérjen bocsánatot tőlük a párt helyi elnöke, Fehér Zsolt - mondta a kereszténydemokrata politikus, parlamenti államtitkár. Úgy fogalmazott, Vona Gábor több millió magyar nyugdíjast sértett meg, habár csak egymilliót szeretett volna a saját bevallása szerint. Vona Gábor közelmúltbeli Facebook-bejegyzésében amellett, hogy üdvözölte azokat a nyugdíjasokat, akik képesek függetleníteni magukat "a politika manipulációjától", két incidensre hívta fel a figyelmet, és úgy fogalmazott: a nemzeti ünnepeken rendszeres esemény, hogy "hétköznapokon kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a XX. század minden traumáját".
Rétvári Bence kijelentette: akiket megsértett a Jobbik elnöke, azoknak mind a második világháború után, mind pedig az 56-os forradalom leverése után újjá kellett építeniük az országot, 1989-ben, a rendszerváltáskor pedig be kellett indítaniuk a gazdaságot.
"Vona Gábornak és Fehér Zsoltnak ezért köszönetet kellene mondaniuk az időseknek, hogy azokba az iskolákba járhattunk és azokban a kórházakban gyógyulhattunk meg, amelyeket ők építettek" - fogalmazott a kormánypárti politikus, aki Vona Gábor bejegyzése és Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde között is párhuzamot vont.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy a Jobbikkal ellentétben a Fidesz-KDNP-re számíthatnak a nyugdíjasok. Emlékeztetett: 2010 után vállalták a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, a rezsicsökkentéssel is segítséget kívántak nyújtani, de az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának csökkentése is a nyugdíjasok terheinek mérséklését célozta.
![](/img-cikk/revo2)
A váci városháza előtti téren tartott sajtótájékoztatón Rétvári Bence mögött nyugdíjasok jelentek meg, transzparenseiken a következő üzenetek szerepeltek Vona Gábornak címezve: "Ha tudnád, hogy mik a XX. századi traumák, hallgatnál!; Sértegetni szégyen, bocsánatot kérni nem szégyen!; Nem felejtjük, hogy ledemenseztél!" - írta az MTI.
![](/img-cikk/revo3)
...
Szerkesztőségünk a elhangzottakkal kapcsolatban megkereste Fehér Zsoltot, a Jobbik váci elnökét, aki írásban válaszolt, melyben - többek között - ezt írta:
"Rétvári úr mondandójában „elfelejtette" megemlíteni, hogy januártól emelkedik 63.5 évre a nyugdíjkorhatár, elárulva egy egész nemzedék jövőjét. A nemzedékét, amelynek az Eurostat adatai alapján 600 ezer tagja külföldre kényszerült, és amelynek itthon maradó további millióiból már a nyugdíjkorhatárt is kevesen fogják megélni. „Elfelejti” továbbá megemlíteni, hogy a rendszerváltás idején a volt szocialista államok éllovasának számító Magyarország mára a régió egyik sereghajtója lett és ebben ugyanolyan módon felelős Antalltól kezdve Hornon és Gyurcsányon át Orbánig minden kormány.
Üdvös lenne, ha a Rétvári Bence által képviselt kormánypártok a nyugdíjasokra nem mint szavazatokban manifesztálódó tömegre tekintenének, valamint nem hamis ellenségképek gyártásában lennének érdekeltek. Bocsánatkéréssel egyedül a Fidesz-Kdnp tartozik a nyugdíjasok felé akkor, amikor kéretlen telefonhívásokkal zaklatják a tisztes munkában megőszült nyugdíjas társadalmat. Bocsánattal tartoznak azért is, amiért manipulálják, hamis hírekkel heccelik, egymás ellen fordítják őket - írta a Jobbik választókerületi elnöke.
|