A kilátó átadó ünnepségén Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy a kormány jelentős összeggel támogatja a környezettudatos természetjárás szolgáltatásainak bővítését. Az agrártárca az irányítása alá tartozó állami erdőgazdaságokkal együtt évek óta azon munkálkodik, hogy az erdő a lehető legmagasabb színvonalon szolgálja ki a társadalom minden ökoturisztikai igényét úgy, hogy közben gazdasági és védelmi funkcióját is megőrizze - fűzte hozzá.
Kitért arra, hogy az Ipoly Erdő Zrt. 2010 óta 5,2 milliárd forintot fordított közjóléti, turisztikai fejlesztésekre a Börzsöny és a Cserhát térségében.
A királyréti fejlesztéseket igazolja a dinamikusan növekvő látogatói létszám, ami a térségben eléri az évi 500 ezret - tette hozzá.
![](/img-cikk/kir2)
A Királyrét fölé emelkedő, faszerkezetű Várhegy kilátó 15 méter magas és 50 köbméter fából, lucfenyőből és tölgyből épült, a tetején egy meteorológiai állomás és egy web kamera is helyet kapott - ismertette az államtitkár.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a járványos időszakban sok mindent nem tehetnek meg a családok, amit korábban megtehettek, de a természetjárást nem kell korlátozni, és az a legjobb, leginkább ajánlható, egészséget megőrző programok közé tartozik. Reméljük, hogy sok-sok ezer embernek fog a most átadásra kerülő kilátó maradandó élményt adni. Ezért örülünk, hogy 65 millió forintos támogatásból itt felépült a várhegyi kilátó is. Messziről is nagyon impozáns, közelről még inkább - fűzte hozzá.
Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy kíméljük környezetünket és legyen minél több természet szerető magyar ember.
Bejelentette – környezetvédelem jelentőségére utalva – 2021. július 1-jétől betiltják az egyszer használatos műanyagokat, 2030-ra a megújuló energiaforrások aránya több lesz, mint az összes energiafelhasználásnak az 1/5-öd része.
- Ezért fontos, hogy 10 év alatt hatszorosára emeljük a naperőmű kapacitásokat Magyarországon. Azért pedig, hogy ne csak az erdőben legyen tiszta levegő, hanem a városokban is, a tömegközlekedésben 2022-től már csak elektromos buszokat fogunk forgalomba állítani a lakosság kiszolgálására – ismertette Rétvári Bence.
Kiss László, az Ipoly Zrt. vezérigazgatója köszönetet mondott a kilátó tervezőjének és a kivitelezőknek, akik a vírusjárvány ellenére még ebben az évben be tudták fejezni a munkát.
Némethné Pintér Csilla, Szokolya polgármestere örömét fejezte ki, hogy a turisták sokasága által kedvelt településeket – Kismaros, Szokolya, Királyrét – körbeölelő gyönyörű természeti környezetben felépült a Várhegy kilátó, amely még vonzóbb lesz a kirándulók körében. A közkedvelt tájegység kényelmesebb megközelíthetősége érdekébe a Királyrétre vezető közút felújítását és kerékpárút építését javasolta.
A nemzeti színű szalag átvágása előtt Temesvári Benedek plébános megáldotta az új kilátót, melynek felsőszintjéről a váci Naszály hegy is jól látható.
![](/img-cikk/kir5)
![](/img-cikk/kir1)
![](/img-cikk/kir7)
![](/img-cikk/kir6)
Forrás: MTI/Dunakanyar Régió
|