A bizalmat szavazók a képviselő mindennapi teljesítményét az alapján ítélik meg, hogy mit tett az élet- és munkakörülményeik javítása érdekében, hogyan tudja szolgálni a helyi közösség egészségügyi ellátását biztosító intézmények fejlesztését, az oktatás, a kulturális,- és sportélet kiteljesedését.
A fenti gondolatok jutottak eszembe, amikor szeptember 12-én a váci Vanyek Béla Sportcentrum avató ünnepségén hallgattam Rétvári Bence országgyűlési képviselő, az Emmi parlamenti államtitkárának szavait, aki bejelentette, hogy a 98 éves egyesület sportcentrumának újjáépítése kizárólag állami pénzből, 774 millió forintból valósult meg, melynek köszönhetően jelentősen javult a váciak és a környéken élők sportolási lehetősége.
A képviselő a kétszintes sportcentrum – fedett futófolyosó, vívóterem, szabadtéri atlétikai pályák, rekortán borítású futópálya – méltatása mellett ismertette azt is, hogy az elmúlt két évben részben vagy teljes mérték állami támogatásból milyen fejlesztések valósultak meg vagy kezdődtek el Vácon.
A fejlesztések nagyságát Vác 7 milliárdos idei költségvetéséhez viszonyítva illusztrálta.
- Az elmúlt rövid idő alatt 14 milliárd forint állami támogatás érkezett Vácra, amely az önkormányzat két éves költségvetésének felel meg – hangsúlyozta Rétvári Bence, aki tételesen felsorolta a jelentősebb fejlesztéseket, támogatásokat:
100 millió forintos eszközfejlesztés a kórházban
1,5 milliárd forint a járóbeteg ellátás megújítására.
77 millió forint a mentőállomás felújítására
90 millió forint az Egészségfejlesztési Irodára
150 millió forint a járási hivatal felújítására
250 millió forint a Cházár András iskola felújításának előkészítésére
![](/img-cikk/kila10)
2 milliárd forint a Kilátó Központ kialakítására (képünkön)
315 millió forint a Kovászoló Központra
569 millió forint a Ferences templom felújítására
350 millió forint a váci Dunakanyar Színház felújítására
4 milliárd forint turisztikai fejlesztésekre (lehívható)
334 millió forint a deákvári bölcsődére
25 millió forint konyhakorszerűsítésre
30 millió forint óvodafelújításra
A főbb fejlesztéseken kívüli egyéb támogatásokkal együtt összesen több mint 14 milliárd forintból tették élhetőbbé Vácot – jelentette be Rétvári Bence, aki hozzátette: az állami támogatások mértéke tovább nőtt volna, ha az új önkormányzat nem zárkózott volna el az 5 milliárd forint értékű multifunkcionális csarnok építésétől, de – mint fogalmazott – elutasították azt is, hogy az állammal közösen működtessék a Váci Dunakanyar Színházat, ami további 120 millió forint bevétel kiesést okozott a városnak.
Megújulnak a régió falvai és községei is
Az igazán imponáló váci fejlesztések ismeretében szerkesztőségünk arra is kíváncsi volt, hogy a Pest megyei 4. számú országgyűlési választókerület településeire a közeli hetekben milyen mértékű állami támogatások érkeztek a kisebb, nagyobb községben élők élethelyzetének javítása érdekében.
Rétvári Bencétől kapott tájékoztatás szerint 2020. szeptember 11-e óta Kisnémedi 60 millió forintot nyert mini bölcsőde építésére Pest megyei pályázaton.
Közel 70 millió forint belterületi utak felújítására
A kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztésére, felújítására BM pályázaton Acsa25 millió 130 ezer forint támogatást nyert az óvoda tetőszerkezetének felújítására. Kemencén a kormány 18 millió 570 ezer forint támogatása révén megújul a Fő út egy szakasza. Őrbottyán közel 20 millió forint támogatásból újíthat fel belterületi utakat, megújul a Babits Mihály utca egy része. Szokolya 30 millió forintot nyert a bölcsőde épületének külső felújítására.
A kormány Hungarikum pályázat keretében 1 millió 135 ezer forint támogatást biztosít a Penc értékei II. című kiadvány megjelentetésére. Őrbottyánnak 2 millió 643 ezer forint támogatást biztosít az Értékőrzés és bemutatás Őrbottyán városában projekthez.
25,5 millió forint támogatás szociális tűzifára
![](/img-cikk/kila9)
Neubauer Rudolf Kismaros független polgármestere és Rétvári Bence országgyűlési képviselő
A Belügyminisztérium szociális tűzifa pályázatán Bernecebaráti 1 millió 180 ezer forint támogatást nyert szociális tűzifa vásárlására, melyből a rászorulók kaphatnak a télre tüzelőt. Galgagyörk 1 millió 370 ezer forintot, Ipolydamásd 857 ezer forintot, Ipolytölgyes 457 ezer forintot, Kemence 1 millió 450 ezer forintot, Kismaros 1 millió 450 ezer forintot, Kisnémedi 685 ezer forintot, Kosd 1 millió 180 ezer forintot, Kóspallag 840 ezer forintot, Letkés 1 millió 30 ezer forintot, Márianosztra 820 ezer forintot, Penc 820 ezer forintot, Püspökhatvan 1 millió 730 ezer forintot, Szob 1 millió 940 ezer forintot, Szokolya 1 millió 370 ezer forintot, Vácduka 970 ezer forintot, Váchartyán 1 millió 370 ezer forintot, Vácrátót 1 millió 70 ezer forintot Vámosmikola 2 millió 40 ezer forintot, Verőce közel 2 millió 900 ezer forintot nyert szociális tűzifa vásárlására.
Vetési Imre (Dunakanyar Régió) Fotó: KesziPress
|