Az újonnan induló évadban nehéz dolga lesz első csapatunknak, mivel igencsak átalakult a jàtékoskeretünk. Kishegyi Ákost, a fiatal reménységünket kölcsönadtuk Extraligába a Honvéd Szondi SE-nek, hogy szakmai továbbfejlődése biztosított legyen számára, Zakar Kristóf és Dr. Fest Attila pedig távozott első csapatunkból, így nagyon fiatal csapattal vágtunk neki az idei szezonnak – tájékoztatta szerkesztőségünket Lindner Ádám.
A VSD asztalitenisz szakosztály vezetője elmondta: egyedül Oroszki Viktor maradt meg az előző szezonból, mellette pedig három sajátnevelésű utánpótláskorú játékos alkotja a csapatot. Vándor András, Oroszki Péter és Volentics Anna. Az ifjú hölgy a Szövetség engedélyével vehet részt a bajnokságban.
- Célunk a bentmaradás, amelynek a kiharcolása igen nehézkes lesz, ám ha sikerülne, az óriási eredmény lenne a megfiatalított csapattól. Eddig három forduló ment le, az első mérkőzésen a Tata csapatától szenvedtünk sima vereséget idegenben, attól a Tatától, amely bajnokesélyes az idei szezonban. A második mérkőzésen Celldömölk csapatàt fogadtuk hazai pályán és egy végletekig kiélezett meccsen sajnos alulmaradtunk 6-8 arányban. Most szombaton viszont sikerült megszerezni az első győzelmünket Sopron csapata ellen hazai pályán 8-6 arányban, amely szintén egy izgalmas, ki-ki mérkőzés volt. Volentics Anna remekelt, aki minden egyéni mérkőzésèt megnyerte, Oroszki Viktor kettőt, Vándor András és Oroszki Pèter egy-egy győzelemmel, illetve az Oroszki – Vándor páros győzelmével alakult ki a végeredmény, amely nagy öröm a csapat játékosai számára – jelentette ki Lindner Ádám.
![](/img-cikk/aszto1)
B. Szentmártoni (Dunakeszi Polgár)
|